
Fotó: Rompres
Az első rajtkockát megszerző Kimi Räikkönen jól startolt, megőrizte vezető helyét, mögötte Felipe Massa jött, ám a két McLaren között ádáz csata dúlt, és Alonso csak úgy tudta megtartani harmadik helyét, hogy a füveságyba szorította ki Hamiltont. A négyest Nico Rosberg (BMW–Sauber) követte, akinek hátránya azonban folyamatosan nőtt velük szemben, miközben az élen Räikkönen is kemény tempót diktálva húzott el Massától – tulajdonképpen az első körökben kiharcolt előnyt „beosztva” aratott magabiztos sikert. A start után már a két McLaren is eltávolodott egymástól, így az élmezőnyben nem volt nagy csata. Annál inkább a mezőny középső részén: először Mark Webber (Red Bull), majd a motorcsere miatt a 15. helyről rajtolt lengyel Robert Kubica (BMW–Sauber) volt aktív. Miközben az élbolyban csak a kerékcserék miatt voltak ideiglenes helycserék, Kubica végül a hatodik helyet szerezte meg, de a hátsó régió többi pilótája is nagy csatákat vívott. „Ezen a futamon sokkal nagyobb szerepe van az aerodinamikának, mint Monzában volt, és ez kedvez a Ferrarinak” – közölte sikere egyik okát a futam után Räikkönen. A finn pilóta sorozatban harmadik sikerét aratta Belgiumban, és így a hátralévő három futam előtt hátránya már csak 13 pont az Alonso előtt két ponttal vezető Hamiltonnal szemben.
K. Cs.
McLaren-kémügy: csak a csapatot büntették, a pilótákat nem
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) tanácsa első fokon elmarasztalta a Forma–1-es McLaren–Mercedes istállót a kémügy miatt, elvette az összes, idén szerzett pontját a konstruktőrök versenyében, ráadásul a hátralévő vb-futamokon sem szerezhet újabb pontokat, valamint 100 millió dolláros büntetést kapott. A versenyzők megtarthatják pontjaikat. A FIA július 26-án már felmentette a McLaren–Mercedest a kémkedés vádja alól, azóta azonban újabb bizonyítékok kerültek a birtokába, ezért került sor a mostani vizsgálatra. A tanács decemberben ismét összeül, és a következő szezonra érvényes, a wokingi istállót érintő esetleges szankciókról hozza meg döntését. A konstruktőrök között nyolc világbajnoki elsőséggel büszkélkedő istálló fellebbezhet a határozat ellen. A FIA szerint Nigel Stepney, a Ferrari fejlesztésekért felelős korábbi mérnöke 780 oldalas dokumentumot adott át Mike Coughlannek, a McLaren– Mercedes azóta már menesztett vezető mérnökének. Az anyag a Ferrari titkos fejlesztési terveit tartalmazta. A FIA által nyilvánosságra hozott e-mailek tanúsága szerint – amelyet Alonso és a tesztpilóta Pedro de la Rosa büntetlenségért cserébe bocsátott az FIA rendelkezésére – a wokingiak versenyzői alapos ismeretekre tettek szert az új Ferrarikról. Ron Dennis, a McLaren–Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja a döntést. „Nem érdemeltük meg, hogy ilyen súlyos büntetést kapjunk és a hírnevünket ilyen mértékben károsítsák. A tanács pilótáinktól olyan tartalmú állásfoglalást kapott, amely megállapítja, hogy a McLaren semmit nem használt fel a Ferrari-információkból. Minden információt, amely segítette az ügy megoldását, megosztottam a FIA-val. Az ítélet indoklásában a felhozott bizonyítékok többsége tőlem származik” – mondta.
Belga Nagydíj, pontszerzők: 1. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 2. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 3. Fernando Alonso (spanyol, McLaren–Mercedes), 4. Lewis Hamilton (brit, McLaren– Mercedes), 5. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber), 6. Nico Rosberg (német, Williams–Toyota), 7. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault), 8. Heikki Kovalainen (finn, Renault). A pontverseny állása, pilóták: 1. L. Hamilton 97 pont, 2. F. Alonso 95, 3. K. Räikkönen 84, 4. F. Massa 77, 5. N. Heidfeld 56, 6. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber) 33, 7. H. Kovalainen 22, 8. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 17, 9. N. Rosberg 15, 10. Alexander Wurz (osztrák, Williams–Toyota) 13, 11. M. Webber 10, 12. David Coulthard (brit, Red Bull–Renault) 8, 13. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 7, 14. Ralf Schumacher (német, Toyota) 5, 15. Szato Takuma (japán, Super Aguri) 4, 16. Jenson Button (brit, Honda) 2, 17. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1. Konstruktőrök: 1. Ferrari 161 pont, 2. MW–Sauber 90, 3. Renault 39, 4. Williams 28, 5. Red Bull 18, 6. Toyota 12, 7. Super Aguri 4, 8. Honda 2.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.