Hirdetés

Repülőrajt Sepsiszentgyörgyön

Kosárlabda – Előzetes hírnevének megfelelően kezdte szereplését az első osztályban a Sepsiszentgyörgyi Mikes-ISK. A nyár folyamán több válogatott játékossal is erősítő, a hazai női kosárlabdázás élvonalába 16 évnyi szünet után visszatérő háromszéki együttes „elgázolta” nagyváradi ellenfelét, s közel 40 pontos különbségű győzelemmel (82:43) örvendeztette meg a több mint 600 fős közönséget.

2007. október 22., 00:002007. október 22., 00:00

A három amerikai idegenlégióssal pályára lépő vendégek ugyan másfél perc után Hughes révén 5:0-ra vezettek, a továbbiakban azonban kizárólag a hazaiak írták a történelmet. Brosovszky remekül irányított, a 22 pontig jutó Vass jó százalékkal dobott, Toma és Tămîrgeanu pedig egyeduralkodónak bizonyult a palánkok alatt. A különbség már félidőre közel 20 pontosra hízott, s annak ellenére folyamatosan nőtt, hogy a találkozó második felében már cserejátékosait is bátran szerepeltette Váncsa Katalin vezetőedző. „Annak örülök, hogy végig képesek voltunk megvalósítani a Nagyvárad ellen, amire egész héten készültünk. Nem kellett játékrendszert változtatnunk, kész boldogság ilyen képességű és tapasztalatú játékosokkal dolgozni” – mondta Váncsa Katalin. A szentgyörgyiek játékáról elismerően nyilatkozott a bajnoki arany legfőbb várományosának számító Aradi ICIM vezetőedzője, Dan Moraru is, aki a tîrgoviştei bajnokiról hazatérőben játékosaival együtt megnézte a mérkőzést.

Cs. S.

Női A osztály, 1. forduló: Sepsiszentgyörgyi ISK–Nagyváradi CSM U 82:43, Kolozsvári U Trustul CRE–Alexandriai BC Teleorman 78:75, Sportul Studenţesc–Rapid 71:73, Iaşi-i Naţional–Dési Someş Tiger 77:44, Bukaresti Olimpia–CET Govora 44:93, Tîrgoviştei Municipal–Aradi ICIM 44:82.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés