A három pilóta Gerhardt Berger, Sebastian Bourdais és Palik László lesz. „Számomra a Balaton az egyik nagy szerelem, így teljesen természetes volt, hogy minden erőmmel támogassam ezt az új elképzelést, hiszen a Forma–1-re irányuló figyelemből egy kevés rendszerint a Balatonra is esik” – nyilatkozta Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter.
A 23. Magyar Nagydíjat megelőzően Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke elmondta, előrehaladott tárgyalások folynak Bernie Ecclestone-nal, a száguldó cirkusz első emberével, hogy további öt évvel meghosszabbítsák a Hungaroring 2011-ig szóló szerződését. „Nagyon jól alakulnak a dolgok, ezért nem lepődnék meg, ha már a versenyhétvégén megtörténne a bejelentés” – nyilatkozta Palik László. A világbajnokság jelenlegi, kiélezett állásának is köszönhetően valószínűleg rekordszámú nézősereg érkezik Magyarországra a szervezők szerint, így a jegyeladások is csúcsot dönthetnek – jelenleg huszonöt százalékkal állnak jobban e tekintetben, mint tavaly ilyenkor, így várhatóan megdől a 2000-ben felállított 12 millió eurós bevételi rekord. A rendezők egymilliárd forintért fejlesztették a mogyoródi létesítményt: a boxutca méreteit megnövelték, a pálya 6-os és 7-es kanyarjában új rázóköveket helyeztek el, a célegyenesre ráfordító kanyart pedig már műfű veszi körül.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.