Hirdetés

Red Bull-siker Malajziában, Hamilton kiesett

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte meg a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi Malajziai Nagydíját, amelyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pole pozícióból induló brit pilótája motorhiba miatt kiesett, így az összetettben már 23 pont a hátránya az éllovas és most harmadik csapattársával, Nico Rosberggel szemben. 

Hírösszefoglaló

2016. október 02., 17:442016. október 02., 17:44


Az MTI beszámolójában rámutat arra, hogy a 27 éves Ricciardo ebben a szezonban először, pályafutása során pedig negyedszer nyert versenyt. Mögötte csapattársa, a holland Max Verstappen lett a második. Rosberg egy verseny közbeni agresszív manőver miatt utólagos, 10 másodperces időbüntetést kapott, de így is harmadikként zárt. Mögötte a Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen negyedikként ért célba és így az összetettben megelőzte német csapattársát, Sebastian Vettelt, aki már az első körben feladni kényszerült a szezon 16. futamát. A vb a jövő hétvégén, Japánban folytatódik.

A Maláj Nagydíj pontszerzői: 1. Daniel Ricciardo (Red Bull), 2. Max Verstappen (Red Bull), 3. Nico Rosberg (Mercedes), 4. Kimi Raikkönen (Ferrari), 5. Valteri Bottas (Williams), 6. Sergio Perez (Force India), 7. Fernando Alonso (McLaren), 8. Nico Hülkember (Force India), 9. Jenson Button (McLaren), 10. Jolyn Palmer (Renault). A vb élcsoportja, pilóták: 1. Rosberg 288 pont, 2. Hamilton 265, 3. Ricciardo 204, 4. Raikkonen 160, 5. Vettel 153; konstruktőrök: 1. Mercedes 553, 2. Red Bull 359, 3. Ferrari 313, 4. Force India 124. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés