
A pályafutása eddigi legjobb eredményével középdöntőbe jutó, U23-as Európa-bajnok Bianca Răzornak végül nem sikerült a fináléba jutnia a Pekingben zajló atlétika-világbajnokságon: a harmadik középdöntős mezőnyben indulva kedden elmaradt hétfői eredményétől, 51.05-ös ideje pedig az amerikai Allyson Felix által megnyert nyolcas hatodik helyét jelentette számára, az összesítettben pedig a tizenharmadik helyre rangsorolta a nők 400 méteres síkfutásában.
2015. augusztus 25., 17:032015. augusztus 25., 17:03
Răzor legközelebb stafétában, a kínai seregszemle utolsó versenynapján lép ismét pályára. Szerdán a hármasugró Marian Oprea képviseli Romániát a selejtezőkben.
Ami a finálékat illeti, azoknak sem hétfőn, sem pedig kedden nem volt romániai és magyarországi érdekeltsége. A női 100 méteres síkfutást a szám kétszeres olimpiai bajnoka, a címvédő és 2009-es győztes Shelly-Ann Fraser-Pryce nyerte meg.
A 3000 méteres férfi akadályfutás dobogóját teljes egészében kenyaiak foglalták el: a sorozatban negyedik vb-címét begyűjtő kétszeres olimpiai bajnok Ezekiel Kemboi mellett Conseslus Kipruto lett a második, Brimin Kiprop Kipruto pedig a harmadik helyen ért célba. A férfi rúdugrást a 21 éves kanadai Shawnacy Barber nyerte meg, a szám legjobbjának számító, olimpiai bajnok Renaud Lavillenie csak harmadik lett, ráadásul hármas holtversenyben a német Raphael Holzdeppe mögött.
A női 10 ezer méteren a kenyai Vivian Cheruyot nagy csatában nyert az etióp Gelete Burka előtt, míg a női hármasugrás aranya a kolumbiai Caterine Ibargüenhez került. Női diszkoszvetésben Denia Caballero megszerezte Kuba történetének első világbajnoki címét ebben számban, miután a keddi fináléban felülmúlta az olimpiai- és világbajnok horvát Sandra Perkovicot.
Férfi 400 gáton a kenyai Nicholas Bett nyert, a 800-as síkfutásban honfitársa David Lekuta Rudisha, míg 1500-on az etióp Genzebe Dibaba lett aranyérmes. Távolugrásban a brit Greg Rutherford győzött.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!