2010. november 03., 10:032010. november 03., 10:03
George Copos, a Rapid főrészvényese tegnap bejelentette, hogy a Pandurii elnökével, Marian Condescuval közösen beadvánnyal fordulnak ez ügyben a Hivatásos Labdarúgóligához és a futballszövetséghez is, ugyanis mindketten égbekiáltónak tartják a bírói tévedéseket. Drăgănescuék téves ítéleteikkel leginkább a vendégeket sújtották, akiknek nem adtak meg egy tizenegyest, illetve két szabályos gólt. Ezek jogosságát a Rapid is elismerte, illetve Copos megjegyezte, hogy a másik oldalon a bíró megmagyarázhatatlan módon elnézett néhány durva belépőt.
Eközben a játékvezetők ténykedését vizsgáló bizottság (CCA) is lépett az ügyben: Marius Avram, a CCA elnöke tegnap közölte, Mugurel Drăgănescu játékvezetőt és Bogdan Velicu asszisztenst azonnali hatállyal visszasorolta a másodosztályos keretbe, csakúgy, mint Dragoş Iliescu partjelzőt, aki a szintén nagy bírói hibákkal tarkított Dinamo–Gaz Metan mecscsen (3-2) ténykedett a Liga 1 elmúlt, 13. körében. Ennek a meccsnek a játékvezetője, Marian Balaci az őszi idény végéig nem bíráskodhat. Hétfő este egyébként egy másik Liga 1-es meccset is rendeztek: a Craiovai U 2-1-re nyert az Urziceni-i Unirea otthonában.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.