Hirdetés

Rapid–Chiajna helycsere menet közben a Liga 1-ben

Mégsem hagyták szó nélkül a lausanne-i ítészek a román futballvezetők szabályellenes ténykedését: a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken véglegesen kimondta, hogy a Rapid jogszerűtlenül szerepel a Liga 1-ben, a bukarestieknek át kell adniuk helyüket a Concordia Chiajnának.

Páva Adorján

2013. augusztus 04., 15:562013. augusztus 04., 15:56

2013. augusztus 04., 16:002013. augusztus 04., 16:00

Az ítéletet a román élvonalbeli bajnokság 3. fordulója előtt mondták ki, akkor, amikor a Rapid már két meccset lejátszott, és a Steaua elleni fővárosi derbire készült. A döntés sokkolta az érintetteket, hiszen korábban úgy tűnt, a Chiajna által indított per tárgyát veszti, hiszen a CAS nem foglalt állást az ügyben a pontvadászat kezdete előtt.

Az elmúlt idényben a Liga 1-ből legjobb mérleggel kiesett Concordia még a Rapid ellen elvesztett, szabályellenesen kiírt osztályozó lejátszása előtt a CAS-hoz fordult – azzal érvelve, hogy a Liga 1-es versenyengedéllyel nem rendelkező vasutasok semmiképpen sem szerepelhetnek az élvonalban –, ám akkor még nem kértek gyorsított eljárást, ezért az ítélethirdetés elmaradt. Az osztályozó után azonban hivatalosan \"megsürgették\" a döntéshozatalt, az ítélet pedig a Chiajnának kedvezett.

A CAS megfellebbezhetetlenül kimondta, hogy az érvényben lévő szabályok szerint Liga 1-es licencet nem kapó együttes nem szerepelhet az élvonalban, egy csapat kizárása esetén pedig a legjobb, versenyengedéllyel rendelkező kiesőt kell visszavenni. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) – amelynek végrehajtó bizottsága írta ki szabályellenesen az osztályozót – közölte, eleget tesz a határozatnak, ám ennek életbe léptetése a Liga 1-et szervező Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) feladata.

Valentin Alexandru, az LPF főtitkára azonban a lausanne-i \"bölcsektől\" várja a megoldást, ugyanis elmondása szerint a már zajló bajnokság közben lehetetlen úgy kicserélni egy csapatot, hogy senkit se hozzanak hátrányos helyzetbe. Hiszen a Chiajna nem veheti át a Rapid által már lejátszott meccsek eredményeit (1-2 a Vaslui otthonában és 1-1 a vendég Viitorul ellen), ha pedig a Vasluit és a Viitorult újrajátszásra kényszerítik immár a Concordia ellen, azt jelentené, hogy a \"vétlen\" csapatoknak 34 meccs helyett 36-ot kell letudniuk a 2013/2014-es idényben.

Szombaton a Rapid a Steaua vendégeként lépett volna pályára – péntekig már 10 ezer jegyet eladtak a találkozóra. A címvédő pénteken még azt közölte, hogy a Concordia ellen fognak játszani, az LPF azonban elhalasztotta a találkozót, hiszen a Chiajna – amelynek játékosai még vakációztak – kevesebb mint 48 órával a meccs tervezett kezdése előtt tudta meg, hogy pályára léphet az élvonalban.

Nicolae Cristescu, a Rapid új tulajdonosa a román futballtörténelem legnagyobb igazságtalanságának nevezte a történteket. Az osztályozó megnyerése után a vasutascsapat 12 új játékost igazolt – az üzletember szerint rengeteget költöttek, amit a másodosztályos szereplés tudatában nem tettek volna meg. Így a klubvezetés várhatóan bepereli az FRF-et, egyes hírek szerint a Rapid – amely a Liga 1-es tévéközvetítési jogokból származó pénz tudatában vett játékosokat – 30 millió eurós kártérítést fog követelni. A klub egyik jelképe, Daniel Pancu ugyanakkor úgy vélte, igazságos döntés született, ugyanis így nem esik folt a mesterségesen a Liga 1-ben tartott klub becsületén.

A lausanne-i per nyertesei természetesen nem bánják, hogy \"visszarántották\" őket az élvonalba. Mircea Minea klubelnök-polgármester alig akart hinni a fülének, amikor meghallotta a hírt: \"Már nem is emlékszem, mikor voltam utoljára ilyen boldog\".

Román futball Lausanne-ban

A lausanne-i Sportdöntőbíróság igazi \"szakértőjévé\" vált a káosz uralta román futballnak, hiszen az elmúlt hét évben rendszerint be kellett avatkoznia.

Korábbi perek, 2007/2008: a Vaslui két játékos jogtalan szerepeltetése miatt a lausanne-i \"zöld asztalnál\" 3-0-ra megnyerte a Galac elleni idegenbeli meccsét, így megelőzte a táblázaton az Oţelult, és 7. helyezettként az Intertoto Kupában indulhatott.

2008/2009: az FRF ősszel 6 pontot levont a Temesvári Politól a jogtalan klubszínhasználat miatt, ám a bajnokság lejárta után két nappal a CAS a bánságiaknak adott igazat, a visszakapott pontokkal pedig a Poli előrelépett a második helyre, így a Bajnokok Ligája-selejtezőkben indulhatott.

2009/2010: a Rapid 3-0-ra elvesztette Lausanne-ban a pályán a Temesvári Poli ellen 1-0-ra megnyert meccsét két futballista jogtalan szerepeltetése miatt – a pontvesztés miatt a vasutasok lecsúsztak az európai kupaindulást érő 6. helyről.

2010/2011: a Pandurii adósságai miatt nem kapott játékjogot a Galac elleni meccsén – a Sportdöntőbíróság az Oţelulnak adta a 3 pontot, ami nagyban hozzájárult a bajnoki cím megszerzéséhez.

2011/2012: az U–CFR kolozsvári rangadó botrányba fulladt, a meccset a bíró a 27. percben félbeszakította. A CAS újrajátszást rendelt el az első perctől, a CFR pedig a 3-2-es idegenbeli győzelemmel megnyerte a bajnokságot.

2013/2014: a Kolozsvári U nem kapott élvonalbeli versenyengedélyt a Liga 1 licencadó bizottságától, ám fellebbezett Lausanne-ban, és megnyerte a pert, így idén az élvonalban folytathatta.

Liga 1, 3. forduló

Kolozsvári U–Ceahlăul Piatra Neamţ 1-1 (Târnăcop 41., illetve Golubovics 31.)
FC Botoşani–Săgeata Năvodari 1-1 (Cârjan 49., illetve Lupu 87.)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
Hirdetés
Hirdetés