2007. április 06., 00:002007. április 06., 00:00
A világranglista harmadikhelyezettjének állapota azonban gyorsan javul. Avendégeknél sincs minden rendben, Rafael Nadal ugyanistérdsérülése miatt már korábbanlemondta a játékot. A svéd– argentinösszecsapáson lesz mit törleszteniük askandinávoknak, ugyanis tavaly Buenos Airesben, az elsőfordulóban a dél-amerikai gárda 5-0-ra verte azészakiakat. Az argentinoknál az influenzávalküszködő David Nalbandian és a miami torna döntőse,Guillermo Canas is helyet kapott – utóbbi két hétalatt kétszer verte meg a világelső Roger Federert.Moszkvában a jóval esélyesebb címvédőoroszok a franciákat fogadják. A belga–némettalálkozón akár történelmi siker isszülethet: a házigazdák ugyanis eddig hétszermérkőztek a jelenlegi vendégekkel, és hétszerkaptak ki – az utolsó négy meccsen 5-0-s vereségetszenvedtek.
Magyarország az Euro-afrikaizóna II. csoportjában Norvégia otthonábanlép pályára. A párharc győztese amásodik körben a monacói–algériai párharcnyertesével játszik.
MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.