A székelyudvarhelyi városháza elől rajtol el idén a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny legnehezebb szakasza, a királyetap – jelentették be a szervezők udvarhelyi sajtótájékoztatójukon.
2015. július 29., 19:262015. július 29., 19:26
A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, Csíkszereda polgármesteri hivatala és az Intersport Sportegyesület által immár kilencedik alkalommal, augusztus 5–8-án megrendező viadal a korábbi években csak néhány alkalommal haladt át a Küküllő-parti városon. Ezt a résztvevők részben a szervezési nehézségekkel magyarázták, de arra is rámutattak, hogy változatosságra törekszenek. Az útvonal kialakításakor rengeteg tényezőt kell összehangolni. „Eddig Csíkszeredán kívül Tusnádról, Nyárádszeredából és Gyimesközéplokról indult szakasz” – közölte Ráduly Róbert. A körverseny elnöke hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen rendezvény, amelyet Hargita és Kovászna megye, illetve azok megyei jogú városai is támogatnak, és ez adja meg az együttműködés lényegét. „2007-ben rendeztük meg először, tavaly nyolcadik alkalommal került be a Nemzetközi Kerékpár-szövetség versenynaptárába mint Cycling Tour of Szeklerland. Nincs még egy esemény, amely bármelyik olimpiai sportág naptárába bekerült volna Szeklerland névvel” – hangsúlyozta. Csíkszereda lemondott polgármestere hozzátette, hogy megpróbálják egy kerékpáros „nagyhétbe” foglalni a megmérettetést, így holnaptól egy kétnapos nemzetközi BMX-es ügyességi versenyt rendeznek Csíkszeredában Dirt of Fire néven. Emellett augusztus 9-én lesz MTB-maraton lesz, amelyre bárki benevezhet a 70 vagy 30 km-es szakaszokra. A verseny elnöke azt is elmondta, hogy a körversenyen is lesz egy szakasz, melyen az amatőrök is kipróbálhatják magukat: augusztus 8-án, szombaton délelőtt a profiknak kialakított egyéni időfutampályán, a Hármaskereszt–Hargitafürdő közti útvonalon (11 óra körül lesz a rajt), délután pedig Csíkszereda utcáin lehet tekerni. Amint az a szervezők közleményéből kiderült, az idei Székelyudvarhelyi Kerékpáros Körversenyre eddig tizenkét csapat küldte el nevezési szándékát. Fehéroroszországból a válogatott és a Minszk Cycling Club, Ukrajnából a Kolss, Bulgáriából a Nessebar és a Team Vaszil Levszki, Ausztriából a Hrinkow Advarics, az Experiment 23 és a WSA Greenlife, valamint a szerb, a román és a moldovai válogatott jelezte részvételét, de természetesen ott lesz a rajtnál a házigazda Tusnad Cycling Team együttese is. A viadal augusztus 6-án a háromszéki szakasszal kezdődik, az etap rajtja Csíkszeredában lesz.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!