
Fotó: Formula1.com
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon, és növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén. A 24 éves Leclerc-nek ez pályafutása negyedik és az idénybeli második futamgyőzelme.
2022. április 10., 10:182022. április 10., 10:18
2022. április 10., 10:252022. április 10., 10:25
A Ferrari monacói sztárja mögött Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen George Russell, a Mercedes brit versenyzője zárt.
A rajtot Leclerc mellett Pérez és a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Mercedes) kapta el kiemelkedően jól, az ötödik pozícióból startoló brit meg is kaparintotta a harmadik helyet az első kanyarban. Az élen Leclerc maradt, mögötte Verstappen és Hamilton száguldott a második és harmadik helyen.
A Safety Car mindössze három kört töltött a mezőny előtt, majd folytatódhatott a száguldás. Az újraindítás gond nélkül lezajlott, az élen álló Leclerc-t Verstappen üldözte, míg Hamiltont a 9. körben Pérez magabiztosan megelőzte, így a mexikói visszavette a harmadik helyet.
A kerékcserék sorát Verstappen kezdte a 19. körben, egy körrel később pedig Pérez is új abroncsokat kapott. Az élről Leclerc csak a 22. körben állt ki friss gumikért, s ugyanígy tett Hamilton is. A 23. körben újra a pályára hajtott a biztonsági autó Sebastian Vettel (Aston Martin) kisebb balesete miatt, de három körrel később már folytatódhatott az éles verseny.
Az élen Leclerc, Verstappen, Russell volt a sorrend, rövidesen azonban Pérez megelőzte Russellt és feljött harmadiknak, hamarosan pedig már második volt, csapattársa,
A hajrá kezdetén tehát Leclerc, Pérez, Russell volt az első három sorrendje, ez a leintésig már nem változott. Hamilton negyedikként végzett, a hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (McLaren) hatodik lett, az utolsó, 20. helyről startoló thaiföldi Alexander Albon (Williams) pedig végül a 10. helyen zárt és így egy világbajnoki pontot szerzett.
Végeredmény, Ausztrál Nagydíj, Melbourne (58 kör, 306,124 km, a pontszerzők):
---------------------------------------------------------------------------
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:27:46.548 óra
2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 20.524 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 25.593 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 28.543 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 53.303 mp h.
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 53.737 mp h.
7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:01.683 perc h.
8. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:08.439 p h.
9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:16.221 p h.
10. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:19.382 p h.
leggyorsabb kör: 1:20.260 perc, Leclerc (58. kör)
pole pozíció: Leclerc
A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 20 van hátra):
---------------------------------------------------------
versenyzők:
1. Leclerc 71 pont
2. Russell 37
3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 33
4. Pérez 30
5. Hamilton 28
6. Verstappen 25
7. Ocon 20
8. Norris 16
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 12
10. Bottas 12
11. Ricciardo 8
12. Gasly 6
13. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 4
14. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 2
15. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1
16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1
csapatok:
1. Ferrari 104 pont
2. Mercedes 65
3. Red Bull 55
4. McLaren 24
5. Alpine 22
6. Alfa Romeo 13
7. Haas 12
8. Alpha Tauri 10
9. Williams 1
A szezon két hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!