
A Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona Belgrádban, az újonc, román bajnok Galaci Dunărea pedig a címvédő Jegesmedvék miskolci csarnokában kezdi meg hétvégén a jégkorong-Mol Liga 2016–2017-es szezonját.
2016. szeptember 09., 09:512016. szeptember 09., 09:51
A rajtot megelőző budapesti sajtótájékoztatón Szőke Álmos ligaelnök örömtelinek nevezte, hogy a szerb együttes csatlakozásával ismét három országot ölel fel a regionális torna, ráadásul a moldvaiak belépésével immár tizenegyre nőtt a részvevő együttesek száma. „Negyven alapszakaszmeccset tervezünk, azt követően nyolc csapatból kialakított rájátszás következik. Nagyon kiélezett meccsekre van kilátás, hiszen szemmel látható, hogy minden csapat nagyon komolyan készül a bajnokságra” – idézte a sorozat vezetőjét a Magyar Jégkorongszövetség hivatalos honlapja.
Szőke hozzátette, tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy a magyar köztelevízió sportcsatornája „nézőbarát” időpontban, romániai idő szerint 18 és 20 óra közötti kezdéssel tűzze műsorra a meccseket. A három romániai együttes egyaránt a rájátszásba jutást célozza, miközben például a Budapesti MAC a tavalyi második helyénél előrébb lépve taszítaná le trónjáról a sorozatban harmadik bajnoki címére pályázó Jegesmedvéket. Utóbbi csapatvezetője, Nagy Ádám szerint a nyári nagy játékosmozgás ellenére is a tavalyihoz hasonló erősségűnek tartja keretüket, míg a fővárosiakat edző Majoross Gergely ennél is fontosabbnak tartja, hogy az akadémiájukban nevelkedő gyermekeknek perspektívát mutassanak a felnőtt együttessel.
A magyar hokisok nevelésére helyezik a hangsúlyt Székesfehérváron is, a Titánok szakvezetője, Kóger István szerint elég erős a játékosállományuk, és nem szeretnék „öt külföldivel játszani az emberelőnyöket”. A Debreceni HK, az Újpest, a Ferencváros és a Dunaújvárosi Acélbikák együttesének képviselői egybehangzóan jelezték: céljuk, hogy évről évre előrébb lépjenek, ennek megvalósításában pedig egy rutinos keret is a rendelkezésükre áll.
Bizakodó erdélyiek
Az erdélyi csapatok, mint ismeretes, az elmúlt szezonban nem tudtak beleszólni a Mol Liga élmezőnyének küzdelmeibe, idén viszont már mindkét együttes megerősödve és légiósokkal felvértezve remél egy eredményesebb sorozatot. A Sportklub csütörtöki közleményében rámutat, hogy az első fordulóban még hézagos lesz a keretük, de Tom McCarthy edző szerint készen állnak a feladatra.
„Egy nagyon izgalmas pillanat elé érkeztünk, amelyet egy hónapja várok, vagyis a bajnoki rajtot. A csapat koncentrált, lelkes, illetve fejben is ott vannak a fiúk, továbbá az edzéseket példaértékűen végezték el, és a kemény munkának általában meglesz az eredménye. Eddigi tapasztalataim szerint azonban a bajnokságok nem egy napon vagy hétvégén dőlnek el, hanem tavasszal. Természetesen egy jó rajt löketet ad a csapatnak. Nagyon oda kell figyelnünk a részletekre, mivel a legapróbb dolgok dönthetnek a meccsek sorsáról” – magyarázta a kanadai szakember, aki eddig csak felvételről látta szerepelni a Mol Liga mezőnyének tagjait.
Hozzá hasonlóan honfitársa, a brassói „Farkasokat” edző Martin Lacroix számára is még ismeretlen ez a sorozat, de sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: „mi a saját csapatunkra és játékunkra alapozunk, biztos vagyok abban, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődni fogunk”. Amíg a csíkiak a légiósaik munkaszerződésére várnak, addig a Corona három hokisának a honosítási eljárása húzódott el, így most még sem Patrik Polc, sem Zabludovszki, sem pedig Jemelianenco nem léphet pályára. Ezzel együtt Mihály Árpád, a barcaságiak csapatkapitánya szerint már mindannyian türelmetlenül várják a szezonrajtot, mert most mutatkozik meg majd igazán a saját és riválisaik képessége.
Újoncok a mezőnyben
Pál Zoltán, a galaciak csatára kézenfekvőnek nevezte, hogy az elmúlt két szezonban elhódított román bajnoki cím után most magasabb szinten is bemutatkozzanak. Bizakodnak ugyan, mert jó légiósokkal erősítettek, de szerinte a paduk kissé rövid ehhez a kihíváshoz. Mihai Brandabur klubelnök is tisztában van azzal, hogy nehezebb feladat vár rájuk a Mol Ligában, egyelőre még nem is tudja, mennyire lesz számukra megterhelő, hogy párhuzamosan két bajnokságban kell szerepelniük.
„Köszönettel tartozunk a Román Jégkorongszövetségnek, hogy megértette, mennyire fontos ennek a három romániai klubnak a Mol Ligában való szereplés, és így összehangolja a bajnokság kiírását az itteni menetrenddel. Szeretnénk meglepetést okozni a Mol Ligában” – fogalmazott, egyben utalva arra is, hogy az erdélyieket tavaly szinte ellehetetlenítette a honi sportszövetség, amikor „rászervezte” a ligára a román bajnokságot. Az biztos, hogy a galaciaknak nehéz feladatuk lesz hétvégén Miskolcon, de az erdélyiek számára sem lesz sétagalopp a szerb válogatott játékosaira építő HK Belgrád elleni találkozó. Csatáruk, David Sefic szerint kiváló a csapategységük, Marko Milovanovic klubelnök pedig telt házas összecsapásra számít. Szerinte ez a legnagyobb dolog, ami valaha történt a szerb jégkoronggal.
A hétvégi program, péntek: Belgrád–Csíkszereda, Jegesmedvék–Galac (19 óra, M4), Dunaújváros–Fehérvár, Budapesti MAC–Ferencváros; szombat: Belgrád–Brassó, Debrecen–Galac; vasárnap: MAC–Sportklub, Jegesmedvék–Újpest.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!