Hirdetés

Puskás-kiállítással nyílt meg a Magyar Olimpiai Udvar Kolozsváron

•  Fotó: Bethlendi Tamás

Fotó: Bethlendi Tamás

Elképesztő futballereklyék láthatóak a Kolozsváron pénteken megnyílt Puskás-kiállítás gyűjteményében. A tárlat a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek és a Puskás Intézetnek köszönhetően egészen a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok végéig látogatható lesz a Magyar Olimpiai Udvarként működő Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 4. szám alatti helyszínen.

Kiss Előd-Gergely

2016. augusztus 07., 16:392016. augusztus 07., 16:39

 

Az egyik leglenyűgözőbb relikvia Puskás Ferenc idegenbeli Real Madrid-meze. Szemben a ma látott idegenbeli lila mezzel, akkoriban a Real kékben játszott, és hogy azt a madridiak klubikonja nem csupán egyszer viselte, arról a 10-es dressz hátán látható varrás tanúskodik. „Akkoriban még nem egymeccses mezeket készítettek\" – jegyezte meg Szőllősi György, Puskás Ferenc életrajzírója, aki az olimpiai udvar pénteki megnyitójakor Boros Miklós sportújságíróval beszélgetett a legendás labdarúgó életéről.

Mravik Gusztáv, a Puskás Intézet igazgatója, a tárlat kurátora elmondta: a mez a Real Madrid Alapítványé, amely egy évre adta kölcsön a Puskás Intézetnek. A Puskás-kiállítást először három éve Madridban mutatták be, a királyi gárda által szervezett Puskás-hetek alkalmával, majd Görögországban, Athénba vitték el. A legnagyobb látogatottságot azonban az angliai Manchesterben érték el, ahol a futballmúzeumban fél év alatt 300 ezren tekintették meg a relikviákat. „Ez a leggazdagabb anyag, amely Puskás-kiállításként valaha megjelent\" – fűzte hozzá Mravik.

És valóban, szinte lehetetlen felsorolni valamennyi ereklyét. Kiállították többek között azt a Puskás-díjat, amelyet 2009 óta az Aranylabda-gálán az idény legszebb gólját szerző játékosnak ad a világszövetség (FIFA). Egész pontosan azt a példányát, amelyet Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök adományozott Puskás Ferenc egy éve elhunyt özvegyének.

Szintén megcsodálhatjuk a valaha élt legjobb magyar labdarúgó Budapesti Honvédhoz és az Aranycsapathoz köthető különböző emléktárgyait. Így például látható az az angol csapatkapitányi zászló, amelyet Billy Wright adott át Puskásnak a legendás 6-3-as magyar győzelemkor.

A rengeteg felülbecsülhetetlen értékű emléktárgy között szinte alig észrevehetően bújik meg az 1952-es helsinki olimpia aranyérme is, de elképesztően kicsi az 1954-es világbajnoki ezüstérem is. A különleges tárgyak között találjuk a Bernabeu-stadion ezüstből készült miniatűr makettjét, amelyet a „száguldó őrnagy\" a 75. születésnapjára kapott. A spanyol szurkolók ágyúcskának becézték Puskást, ezért aztán egy gyűjteményre való kis ágyút is kapott ajándékba rajongóitól, amelyek közül most jó néhányat láthatunk az olimpiai udvarban, ahol végig lehet szurkolni a brazíliai ötkarikás játékok versenyeit.

A helyszínen szombaton napközben már mintegy 20-30 sportszerető szurkoló szorított a magyar versenyzőknek, de még vasárnap hajnalban is tucatnyian örültek együtt Hosszú Katinka világraszóló sikerének.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés