Hirdetés

Puskás-kiállítással nyílik meg pénteken a Magyar Olimpiai Udvar Kolozsváron

Magyar Olimpiai Udvart nyitnak a 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) szervezői az augusztus 5-21. között rendezendő, Rio de Janeirói-i nyári olimpiai játék idejére a kincses városban a Szentegyháza (Iuliu Maniu) utca 4. szám alatt. 

Krónika

2016. augusztus 03., 15:532016. augusztus 03., 15:53

Közleményük alapján az elmúlt évtizedek ötkarikás bajnokainak képeivel berendezett udvar déli 12 órától hajnalig kávézóként, sörözőként, és nem utolsó sorban szakmai beszélgetéseknek helyet biztosító találkozóhelyként várja a sport szerelmeseit. Ez utóbbi programjairól www.magyarnapok.ro honlapon lehet tájékozódni. A helyszín kialakításában az MTVA, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Puskás Intézet partnere a Kincses Kolozsvár Egyesületnek.

Az ünnepélyes megnyitót pénteken délután tartják, amelynek három egymás követő eseménye is a magyar labdarúgás ikonjának, Puskás Ferencnek állít emléket. Ennek szellemében 18 órakor nyitják meg a Puskás, a leghíresebb magyar című kiállítást, amely alkalmával a Puskás Intézet által kezelt relikviagyűjtemény ritkaságait is megtekintheti majd a közönség. Az olimpiai ideje alatt végig nyitva tartó tárlat darabjai között szerepel például Puskás olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérme, a Real Madriddal nyert BEK-serlegei, gólkirályi trófeái, az első Világkupa-serleg Puskásnak készített példánya, vagy a Real játékosaként viselt 10-es számú meze.

A 18.30-tól Puskás Ferenc: Száműzetésben a Real Madridnál címmel szervezendő előadáson Boros Miklós sportújságíró beszélget majd Szőllősi Györggyel, Puskás életrajzírójával arról, hogy a válogatott klasszis miért kényszerült elhagyni hazáját és hogyan került a kontinens és a világ akkor legjobb csapatához, amelynek gólkirálya lett. A megnyitó záróakkordját a 20.10-es kezdéssel tervezett vetítés jelenti, amikor is az Almási Tamás által 2009-ben rendezett Puskás Hungary című dokumentumfilm lesz megtekinthető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés