
2012. június 01., 06:062012. június 01., 06:06
„Az összkép egy picit jobb, és nagyon remélem, hogy a következő őszön minden játékosunk meghatározó szerepet tud majd betölteni a saját csapatában, mert ez számunkra rendkívül fontos lenne – mondta a szakember még a telki edzőközpontban, ahol hétfőn kezdte a felkészülést a nemzeti csapat a pénteki prágai, illetve a három nappal később a Puskás Ferenc Stadionban megrendezendő, írek elleni barátságos mérkőzésre. – A kollégáimmal együtt nagyon sok mérkőzést elemeztünk, és a szükséges információkat megadtuk játékosainknak. Bízom benne, hogy az utasítások segítségével a játékosok képesek lesznek jó teljesítményt nyújtani.”
Az edző hangsúlyozta, nagyon örül, hogy számíthat a magyar bajnokságban remek teljesítményt nyújtó játékosokra, illetve a légiósok közül is egyre többen játszanak kiemelkedően klubcsapataikban. A bajnokságot és a Magyar Kupát veretlenül megnyerő Debrecen csapatkapitánya, Szakály Péter újoncként került be a válogatott keretébe. A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének szavazásán őt választották az elmúlt szezon legjobb mezőnyjátékosának.
„Külön öröm és megtiszteltetés számomra ez a díj, mert a játékostársak és az edzők, tehát a szakmabeliek szavazták meg – mondta Szakály. – Csapatunkból szinte mindenki megkaphatta volna, hiszen többen is kiegyensúlyozottan, jól teljesítettek, az én esetemben ez csak hab a tortán. Nagyon remélem, hogy fel tudtam töltődni az elmúlt egy-két napban, hiszen új feladat, új kihívás vár rám a válogatottban, amelynek igyekszem megfelelni. Ez egy új impulzus, remélem, meg fogom kapni a lehetőséget, és tudok vele élni.”
A hét éve Belgiumban légióskodó védő, Juhász Roland az Anderlechttel negyedik bajnoki aranyérmét gyűjtötte be idén, ám a közelmúltban ujjműtéten esett át. A rögzítő segédeszközt a nap 24 órájában viselnie kell, ennek ellenére úgy tűnik, pályára léphet a magyar válogatott soron következő két barátságos mérkőzésén. Hajnal Tamás azonban a szerdai edzésen megsérült, így csütörtök reggel nem tartott Prágába a magyar labdarúgó-válogatottal.
Szintén nem játszhat a prágai mérkőzésen Koman Vladimir, aki a hét első felében szenvedett kisebb bokasérülést. Ő szinte már teljesen tünetmentes, de elővigyázatosságból a pénteki találkozón még nem kap szerepet, hétfőn, az írek ellen viszont várhatóan már bevethető lesz a Puskás Ferenc Stadionban. Ezt megelőzően Egervárinak két helyen kellett változtatnia a keret összetételén: az újpesti Lipták Zoltán helyett a Budapest Honvéd védője, Debreceni András kapott meghívót, míg a Queens Park Rangers légiósát Buzsáky Ákost – akinek térde nem bírja a terhelést – a győri Koltai Tamás váltotta.
A többiek egy 33 éves rossz sorozatot próbálnak majd megszakítani Prágában, a legutóbbi magyar győzelem ugyanis 1979-ben született, akkor barátságos mecscsen 2-1-re nyert a magyar válogatott idegenben. A két együttes legutóbb tíz évvel ezelőtt, 2002. február 12-én találkozott egymással: a ciprusi Larnacában a csehek nyertek 2-0-ra. Az összesített mérleg a magyaroknak kedvez: 45 mérkőzésen (ebből 38 Csehszlovákia ellen) 22-szer nyertek (19), 12 (10) döntetlent értek el és 11-szer (9) szenvedtek vereséget.
Hétvégi barátságos mérkőzések, péntek: Csehország–Magyarország (m2, 20.00), Mexikó–Bosznia-Hercegovina, Lettország–Litvánia, Észtország–Finnország, Ausztria–Ukrajna, Oroszország–Olaszország. Szombat: Dánia–Ausztrália, Lengyelország–Andorra, Anglia–Belgium, Norvégia–Horvátország, Hollandia–Észak-Írország, Luxemburg–Málta, Portugália–Törökország. Vasárnap: Brazília–Mexikó, Spanyolország–Kína.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.