
Fotó: MTI
„Az eddigiek alapján jól teljesítünk a selejtezőben” –nyilatkozta Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata vasárnap este 4-0-ra legyőzte a vendég Andorrát a 2018-as oroszországi világbajnoki szereplésért zajló küzdelemsorozat negyedik fordulójában. A német szakember ugyanakkor hozzátette, két ponttal kevesebbjük van, mint ami elvárható lett volna, ám az első fordulóban, Feröeren „nem voltak jó állapotban”.
2016. november 14., 13:342016. november 14., 13:34
2016. november 14., 13:372016. november 14., 13:37
„A következő esztendő feladatai közé tartozik, hogy fejlődjünk, minden játékosnak sokat kell szerepelnie klubjában, a fiataloknak pedig több rutint kell szerezniük. Portugália vár ránk, addig még talán lesz egy felkészülési mérkőzésünk” – fogalmazott Storck, akinek tanítványai legközelebb márciusban játszanak vb-selejtezőt a luzitánok vendégeként.
A szövetségi kapitány nyugodtan beszélhetett a jövőről, hiszen tanítványai – bár nehezen lendültek bele – végül nem okoztak csalódást szurkolóiknak. A találkozó előtt a magyar drukkerek gyönyörű élőképpel fogadták a csapatokat, piros-fehér-zöld színek ölelték körbe a 12-es számot, amely a szurkolók fontos szerepére utal. Az MTI beszámolója szerint az első perctől kezdve a magyar válogatott birtokolta többet a labdát, de a kapura egyáltalán nem volt veszélyes. Hiába passzolgattak Bernd Storck szövetségi kapitány tanítványai az andorrai térfélen, egyetlen helyzet sem alakult ki, mert kevés volt a mozgás elöl. A vendégek egyszer-egyszer kiszabadultak az amúgy nem túl nyomasztó szorításból, egy ízben még lövésig is eljutottak, de az pontatlan volt, így Gulácsinak nem volt dolga.
Annyi negatívum azért volt, hogy Kleinheisler sárga lapot kapott, és mivel neki ez a második volt a sorozatban, így nem játszhat márciusban az Európa-bajnok portugálok vendégeként. Az első komoly magyar helyzetre 26 percet kellett várni, amikor Dzsudzsák beadása után Szalai úgy vette át a labdát, hogy becsapta védőjét, de aztán közelről a kapusba lőtt. A lehetőséget követően kissé megélénkült a meccs, előbb Dzsudzsák végezhetett el szabadrúgást veszélyes helyről, majd Korhut próbálkozott ígéretesen. A gólra sem kellett sokat várni, Dzsudzsák újabb veszélyes jobb oldali beadását követően Gera csapott le a kipattanóra. A csapatkapitány lendülete mit sem változott a megszerzett vezetés hatására, a szélről érkező szokásos beadásaiból aztán Lang is eredményes volt még a szünet előtt, így a magyarok kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe.
Nagy lendülettel kezdte a második játékrészt a magyar csapat, záporoztak a lövések az andorrai kapura, próbálkozott Gyurcsó, Gera, Kleinheisler, de a labda vagy célt tévesztett, vagy a vendégek kapusa hárított. Jószerivel csak az volt a kérdés, hogy mikor és mennyivel nő a két gárda közti különbség. Előbb Gyurcsó talált kapuba, a hajrában pedig Szalai alakította ki a megérdemelt 4-0-s végeredményt. A két együttes harmadszor találkozott egymással, a magyarok mindháromszor kapott gól nélkül nyertek. A története első válogatott meccsét napra pontosan húsz évvel ezelőtt játszó andorraiak 12 esztendeje győztek legutóbb.
Magyarország így négy meccs alatt 7 pontot gyűjtött, és ezzel a B csoport harmadik helyén áll. Portugália a vendég Lettország ellen aratott 4-1-es sikerével növelte 9-re pontjai számát, míg az éllovas Svájc hazai pályán a Feröer-szigetek 2-0 arányú legyőzésével őrizte meg hibátlan mérlegét (12 pont). Feröer 4, Lettország 3, Andorra pedig 0 ponttal maradt.
A magyar labdarúgó-válogatott kedden este, a svédek elleni barátságos mérkőzéssel nemcsak az évet zárja, hanem az elmúlt, nagyjából két évtized négy meghatározó játékosát is búcsúztatja. Király Gábor, Juhász Roland, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos összesen 339-szer lépett pályára a nemzeti együttesben. Közülük kiemelkedik a 40 éves hálóőr, aki 1998-ban, több mint 18 évvel ezelőtt mutatkozott be a válogatottban, s azóta rekordot jelentő 107 alkalommal állt a kapuban. Juhász 95., Hajnal és Vanczák pedig kereken 60., illetve 80. válogatottbeli fellépésével fejezi majd be karrierjét a nemzeti csapatban.
A svédek az Eb-ezüstérmes franciák vendégei hétvégén Saint-Denisben, s ugyan Emil Forsberg góljával vezettek, végül 2-1-re kikaptak. Bernd Storck szövetségi kapitány korábban elmondta, nagyon fontos számára, hogy a nemzeti csapatot tovább alakíthassa a Svédország elleni találkozó tapasztalatainak felhasználásával, és hogy fiatal, korábbi U21-es játékosokat próbáljon ki élesben.
A találkozó romániai idő szerint 20.45-kor kezdődik a Groupama Arénában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!