Pontosztozkodás a B osztály partiumi derbijén

Rendkívül udvarias fiatalembereknek bizonyultak a Nagyváradi Bihar FC játékosai az aradi „öreg hölgynél” tett látogatásuk során: nem taszították végső kétségbeesésbe a B osztály erdélyi csoportjának kiesőzónájában tanyázó UTA csapatát és szurkolóit egy újabb vereséggel, ehelyett megelégedtek egy testvéries pontosztozkodással.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. április 10., 00:002006. április 10., 00:00

Labdarúgás
A döntetlen azonban nem annyira a váradiak udvariassága, mint inkább fantáziátlansága miatt alakult ki. Kiss Sándor tanítványai ugyanis kevés kreativitást és támadó szellemet mutattak, inkább igyekeztek kibekkelni a jóval aktívabb hazaiak rohamait, amelyek több gólveszélyt hordoztak magukban.
A mérkőzés képe a második félidőben némiképp megváltozott, mert a Bihar FC kissé megrázta magát, és az éppen Aradról származó Miculescu, majd Foro és Voiculeþ is helyzetbe került, de képtelenek voltak bevenni Mîrne kapuját. Mivel az aradi akciókat a korábbihoz hasonló sikerrel hatástalanították a vendégek, illetve az UTA támadói is hibát hibára halmoztak az ellenfél kapuja előtt, maradt a gól nélküli döntetlen, amely sem a feljutásra pályázó nagyváradiaknak, sem a kieséstől menekülő aradiaknak nem kedvez. A Bihar FC ráadásul amiatt is bosszankodhat, hogy már ötödik éve képtelen győzni az aradi rivális otthonában. B osztály, 19. forduló, III. csoport: Aradi UTA–Nagyváradi Bihar FC 0-0.


Eredmények: Kolozsvári U–Temesvári CFR 4-1 (Mureºan 20., Székely 45., 65., Buº 81., ill. Gheju 22.), Aranyosgyéresi IS–Nagyszalontai Liberty 1-2 (Mîþiu 75., ill. Luca 13., Jámbor 68.), Vajdahunyadi Corvinul–Szászmedgyesi Gaz Metan 2-1 (Tarcea 15., Irina 72., ill. Nan 9.), Lupényi Minerul–Resicabányai FCM 2-0 (Itu 16., Mihovici 30.), Besztercei Gloria II–Dési Unirea 1-0 (Mãjer 29.), Nagyszentmiklósi Unirea–Szatmárnémeti Olimpia 1-0 (Manea 82. – 11-esből). A Gyulafehérvári Unirea állt. A többi erdélyi csapat eredményei, I. csoport: Moineºti-i Petrolul–Brassói FC 0-2, Suceavai Cetate–Négyfalusi Precizia 1-0, Brassói Forex–Romani Laminorul 2-0. II. csoport: Nagyszebeni FC–CS Otopeni 0-0.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen
2025. augusztus 31., vasárnap

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool