
Fotó: Mediafax
miközben a másik oldalon a BL-ben ezen a meccsen bemutatkozó Toni többször is jó helyzetben puskázta el lehetőségeit. A második játékrészben leginkább a védekezéssel törődő bajorok hálóőre a 76. percben már a gólvonal mögül volt kénytelen előkaparni a játékszert, ám a találatot – veszélyes játék miatt – érvénytelenítette Claus Bo Larsen dán bíró, ugyanis Stancu Rensing kapus tenyere alól rúgta ki a labdát a gólt megelőzően.
„Érvényes gólt vettek el tőlünk, számomra 1-1-re végződött az összecsapás – mondta George Becali, a Steaua klubtulajdonosa. – Nemrég még 4-1-re és 3-0-ra kaptunk ki a Real Madridtól és a Lyontól, ám most már egyenrangú ellenfelei vagyunk a Bayernnek: ez mindenképpen fejlődést jelent”. Az üzletember nem volt szomorú a sikertelen bemutatkozás után. Elmondása szerint csapatát segítette a csoport másik mérkőzésének végeredménye – az Olympique Lyon 2-2-re végzett a vendég Fiorentinával, úgy, hogy az olaszok Gilardino góljaival 2-0-ra is vezettek. „Mi tíz pontot fogunk gyűjteni, a Kolozsvári CFR pedig kilencet, így mindkét román csapat továbbjut a BL csoportköréből” – jósolt Becali.
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke még a mérkőzés előtt továbbjutást kívánt a Steauának, miután Becali királyi fogadtatásban részesítette bukaresti rezidenciáján a német sportvezetőt. Rummenigge az összecsapás után elismerte, csapatának célja az volt, hogy ne kapjon ki Bukarestben: „Az csak ráadás, hogy győzelem lett belőle. Teljesen meg vagyunk elégedve az eredménnyel, sikerünk megérdemelt, még akkor is, ha a hazai kapufáknál nagy szerencsénk volt”. Jürgen Klinsmann, a bajorok vezetőedzője megkönnyebbülten értékelt. „Nem kellett volna izgulnunk, ha az első félidőben még egyszer betalálunk, de nem így történt. A második játékrészben hibáztunk, amikor magunkra húztuk az ellenfelet, ám a végeredmény a fontos: nagyon örülünk, hogy győzelemmel kezdtük szereplésünket” – fogalmazott a német bajnokcsapat mestere.
Bajnokok Ligája, 1. forduló, a szerdai eredmények, E csoport: Manchester United–Villarreal 0-0, Celtic Glasgow–Aalborg 0-0. F csoport: Steaua–Bayern München 0-1 (Van Buyten 15.), Olympique Lyon–Fiorentina 2-2 (Piquionne 73., Benzema 86., ill. Gilardino 12., 42.). G csoport: FC Porto–Fenerbahce 3-1 (Lopez 11., Gonzalez 13., Lino 92., ill. Güiza 29.), Dinamo Kijev–Arsenal 1-1 (Bangoura 64. – 11-esből, ill. Gallas 88.). H csoport: Juventus–Zenit 1-0 (Del Piero 76.), Real Madrid–BATE Boriszov 2-0 (Ramos 11., Van Nistelrooy 57.).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.