Hirdetés

Pont a brazilok ellen

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kézilabda – „Az egy pont is valami, főleg azért, mert már azt is elvesztettük, de sikerült visszaszerezni” – mondta Hajdu János, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, miután tanítványai nagy meglepetésre 28-28-as döntetlent játszottak Brazíliával. A magyar lányok az utolsó másodpercben kerülték el a még nagyobb kudarcot, amikor Tomori a dudaszó pillanatában talált a hálóba szabaddobásból. Pedig az első félidő nem sejtetett szoros eredményt: Görbiczék 17-12-re vezettek a félidőben. A második játékrészt azonban pocsékul kezdték.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. augusztus 12., 00:002008. augusztus 12., 00:00

A dél-amerikaiak hat perc alatt kiegyenlítettek, és többek között sok emberelőnyös helyzetüket kihasználva a vezetést is átvették. Egy gól volt az előnyük az utolsó percben is, de a magyarok végül kiegyenlítettek.
„Nem leptek meg minket brazilok – nyilatkozta Hajdu János. – Már az első félidőben is Pálinger tartotta a lelket a csapatban. A második játékrészben rengeteg ziccert hibáztunk, a brazilok széttördelték a játékunkat, nem volt átlövési lehetőség sem. A döntetlen igazságos eredmény”.
A románok Kína elleni mérkőzésén is igazságos eredmény született: Gheorghe Tadici tanítványai 14 góllal nyertek. A házigazdák csak 7-6-ig tartották magukat, azután azonban beindult a 9 gólt szerzett Carmen Amariei által vezényelt együttes. A románok jelenleg csoportjuk élén állnak az eddig szintén hibátlanul teljesített norvégok és franciák előtt.

Kézilabda, nők, második forduló, A csoport: Kazahsztán–Franciaország 18-21, Angola–Norvégia 17-31, Kína– Románia 20-34. A csoport állása: 1. Románia 4 pont (65-39), 2. Norvégia 4 (61-40), 3. Franciaország 4 (53-39), 4. Kazahsztán (37-52), 5. Kína (43-64), 6. Angola (38-63). B csoport: Brazília– Magyarország 28-28, Dél-Korea–Németország 30-20, Svédország–Oroszország 24-28. A csoport állása: 1. Dél-Korea 3 (59-49), 2. Magyarország 3 pont (58-52), 3. Oroszország 3 (57-53), 4. Németország 2, 5. Brazília 1, 6. Svédország 0.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés