
Cătălina Ponor lesz Románia zászlóvivője a Rio de Janeiró-i olimpiai játékokon – jelentette be szerdán Alin Petrache, a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke.
2016. július 06., 15:392016. július 06., 15:39
Szerdai ülésükön az athéni ötkarikás játékok aranyérmesén kívül még egy másik tornászt, Marian Drăgulescut, a teniszező Simona Halepet, a kézilabdázó Cristina Neagut és a sportlövő Alin Moldoveanut jelölték a tisztségre. A legtöbb szavazatot Ponor kapta, ezért most először tornász vezeti majd fel a piros-sárga-küldöttséget a nyári játékok megnyitóján.
Az augusztus 20-án 29. életévét betöltő sportoló a 2004-ben olimpián gerendán, talajon és csapattal is aranyérmes lett, míg négy évvel ezelőtt talajon ezüstérmet, csapattal pedig bronzérmet ünnepelt Londonban. Az idei seregszemlén viszont mindössze egyéniben bizonyíthat, mivel Románia válogatottja kudarcot vallott a kvalifikációs versenyeken. Az augusztusi olimpia női mezőnyében egyetlen kvótát gyűjtöttek, a helyre pedig Larisa Iordache is pályázott, de a sportági szövetség végül az országos bajnok Ponor mellett döntött.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!