2010. március 29., 09:462010. március 29., 09:46
A 2008-ban, hatvanesztendősen elhunyt Pongrácz kétszer nyert országos bajnokságot és ugyanannyiszor diadalmaskodott a balkán bajnokságon, hétszer szerezte meg a Románia Kupát, klubcsapatával egyszer emelhette a magasba a Bajnokok Európai Kupáját, és három egymás utáni ötkarikás játékon vehetett részt.
A legjobb teljesítményét az 1972-es müncheni olimpián nyújtotta, ahol negyedik lett. A későbbiekben fogorvosként, egyetemi előadótanárként tevékenykedő Pongrácz Antal sem szakmájában, sem az életben nem ismerte a félmegoldások lehetőségét, halálát okozó szívgondjai is egy, a diákjai társaságában végighajtott kosárlabda-mérkőzés után léptek elő.
„Élete során legalább olyan kimagasló eredményeket ért el orvosként, tanárként, közéleti személyiségként, mint a sport terén. Mindezen sikerek hátterében volt valami közös, éspedig a becsülettel végzett szívós, kitartó, sokszor önfeláldozó munka. Ezért vált ő sokunk példaképévé” – hangsúlyozta az egykori bajnok orvoskollégája, dr. Kovács Dezső, a Dr. Pongrácz Antal Egyesület elnöke, aki szerint a plakettnek arra kell ösztönöznie a fiatalokat, hogy csak úgy érdemes élni és dolgozni, mint ahogyan azt Pongrácz Antal tette.
Bögözi Bálint – aki mind a páston, mind az orvosi egyetemen Pongrácz tanítványa volt – kiemelte, a szigorú tanár mögött egy közvetlen, humoros ember húzódott meg, aki diákjai szívébe férkőzött. A műalkotást leleplező Markó Béla miniszterelnök-helyettes beszédében Pongrácz Antal emberi minőségére tért ki: „Hogy mit jelentett számunkra? Leginkább mércét.”
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.