
Fotó: Rompres
A zsúfolásig megtelt Horia Demian-sportcsarnokban megrendezett találkozót a zsinórban ötödik bajnoki címükre pályázó vendégek kezdtek jobban: az első negyedben hat ponttal dobtak többet vendéglátóiknál (18:24), a nagyszünetben pedig már tízzel vezettek (38:48). A harmadik negyed első fele is ploieşti-i fölényt hozott: Vladimir Arnautovics tanítványai a 25. percben 17 ponttal vezettek (43:60). Ám ezután feltámadtak a kolozsváriak: két perccel a vége előtt előnyhöz jutottak, majd megnyerték az összecsapást. „Köszönet hatodik játékosunknak, a közönségnek, amely nélkül elbuktunk volna. Ez az összecsapás a szerencsejátékhoz volt hasonlatos: nagy öröm, hogy most mi nyertünk” – jelentette ki Mircea Cristescu, a kolozsváriak ügyvezető elnöke. „Végre igazi látványos kosárlabdát játszottunk, remélem, hogy ez a jövőben is így marad” – tette hozzá Valentin Nica, a csapat szponzora.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.