Hirdetés

Platini közfelkiáltással marad az UEFA elnöke

Michel Platinit tegnap további négy évre, közfelkiáltással újraválasztották az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán.

MTI

2011. március 23., 08:312011. március 23., 08:31

Az 55 éves francia sportvezető az egyetlen jelölt volt a tisztségre. „Játékosként sok felemelő élményben volt részem, de életem egyik legszebb pillanata az volt, amikor önök négy évvel ezelőtt megválasztottak” – nyilatkozta Platini, akit újraválasztása után vastapssal köszöntöttek a kongresszus résztvevői. A játékosként háromszoros aranylabdás, 1984-ben Európa-bajnok Platini második elnöki ciklusának legfontosabb teendőjeként a klubok gazdasági helyzetének szabályozását jelölte meg. Azt szeretné elérni, hogy az egyesületek hagyjanak fel az ésszerűtlen költekezéssel, s ne halmozzanak fel óriási adósságokat. Az új szabályozás célja, hogy esélyegyenlőséget teremtsen a topcsapatok és a többi klub között. Platini 2007-ben a svéd, 1990 óta regnáló Lennart Johanssont váltotta a szervezet elnöki székében. Azt megelőzően Jacques Georges (francia, 1983–1990), Artemio Franchi (olasz, 1973–1983), Barcs Sándor (1972–1973), Gustav Wiederkehr (svájci, 1962–1972) és Ebbe Schwartz (dán, 1954–1962) töltötte be az UEFA-elnöki tisztséget.

Blatter 2015-ig maradna a FIFA élén

Utolsó elnöki mandátumára készül Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, aki az európai sportági szervezet (UEFA) kongresszusán bejelentette, 2015-ben már nem indulna újra a tisztségért. „Mindannyian tudják, hogy újabb négy évet szeretnék eltölteni a FIFA élén, de ez az utolsó elnökválasztás, amelyen elindulok” – fogalmazott a 75 éves svájci sportvezető az UEFA párizsi ülésén. Blatter 1975-től 1981-ig volt a FIFA technikai igazgatója, majd 1998-ig főtitkárként dolgozott, azóta háromszor választották meg elnöknek. Legutóbb, 2007-ben egyedüli jelöltként nyerte el a posztot. Az idén június elsején, Zürichben esedékes voksoláson azonban kihívója is lesz, mégpedig Mohamed Bin Hammamnak, az ázsiai konföderáció (AFC) elnökének személyében, aki jelenleg szintén az UEFA párizsi kongresszusán vendégeskedik.

Blatter szerint az elkövetkezendő években a nemzetközi labdarúgásban a legnagyobb feladat a klubok egységességének megőrzése, valamint az illegális fogadások és a dopping elleni küzdelem lesz. „A labdarúgást világszerte behálózzák gonosz szándékú emberek. A futball alapvetően egy játék, de a játékokban mindig akadnak olyanok, akik megpróbálnak csalni – fogalmazott a sportvezető. – Tisztességtelen erőkkel állunk szemben, amelyek megpróbálják rabul ejteni a futballt.

A FIFA-kongresszuson zéró toleranciát hirdetünk a pályán belülre és kívülre is. Közös feladatunk, hogy folytassuk mindazt, amit már elkezdtünk, és biztosítsunk egy jobb jövőt a fiatalok számára.”
A szavazásra jogosult 208 FIFA-tagállam több mint negyedét az európaiak teszik ki, így ők döntően befolyásolhatják a júniusi voksolás végeredményét. Blatter 1998-as első megválasztásakor azt mondta, kettőnél több ciklust nem vállal a FIFA élén, majd 2007-ben azzal indokolta újabb jelöltetését, hogy az addig eltelt időszakban bizonyos hátráltató körülmények miatt nem tudott megfelelő munkát végezni, így nem valósította meg valamennyi tervét.


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés