A jelenlegi 32-ről 40-re emelné a labdarúgó-világbajnokságon szereplő válogatottak létszámát Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke.
2013. október 28., 14:112013. október 28., 14:11
Szerinte a 2018-as vb-től kezdve lehetne növelni a mezőnyt. Múlt héten Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) vezetője hangsúlyozta: szerinte a mostaninál több afrikai és ázsiai együttesnek kellene helyet biztosítani. Az UEFA elnöke azonban úgy véli, hogy nem az európai csapatok kárára kellene módosítani, egyszerűbb és mindenki számára igazságosabb volna, ha 32 helyett 40 válogatott szerepelhetne a tornán.
„Teljesen egyetértek Blatter úrral, több afrikai és ázsiai csapat kell. Szerintem két-két afrikai, ázsiai és amerikai, valamint egy-egy óceániai és európai válogatottal bővíthetjük a vb mezőnyét” – mondta Platini (képünkön).
A mostani rendszerben a 32 csapat közül 13 európai, illetve öt szerepelhet Afrikából, négy vagy öt Ázsiából, szintén négy vagy öt Dél-Amerikából, Közép- és Észak-Amerikából három vagy négy, míg az óceániai térség maximum egy válogatottat „küldhet” a vb-re. Az eddigi 19 vb-t kizárólag európai vagy dél-amerikai együttes nyerte.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!