
Sorozatban tizedik bajnoki döntőjére készülhet a címvédő Nagyváradi VSK felnőtt férfi vízilabdacsapata, mivel két hazai sikere után Bukarestben is legyőzte a Dinamót a legjobb négy között, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
2016. május 05., 17:082016. május 05., 17:08
A Körös-parti találkozókkal ellentétben a szerda koraesti fővárosi meccsen egy pillanatig sem kellett izgulnia Kádár Kálmán edzőnek, mert tanítványai gyorsan megúsztak az ellenféltől. Két negyed után már hatgólos előnyben pólóztak, házigazdáik csupán a térfélcsere után találtak be először, de akkor sem voltak elég hatékonyak ahhoz, hogy feltörjék a végül 12-3 arányú diadalt arató VSK falát. „Nagyon jó meccsünk volt. A védelmünk kiválóan működött és támadásban is megálltuk a helyünket\" – összegzett Gheorghe Dunca, a váradiak csapatkapitánya.
A VSK különben tíz évvel ezelőtt még a Dinamo elleni fináléban győzve foglalta el a romániai vízilabdázás trónját, amelyről az elmúlt években folyamatosan a Steaua akarja letaszítani. Az idén sem lesz ez másképp, hiszen Andrei Iosep legénysége az elődöntő harmadik meccsét 17-6-ra megnyerve, Brassóban ütötte ki a Sportul Studențescet, így a papírformának megfelelően az aranyéremért játszhat. Alapszakaszgyőztesként ráadásul házigazdája lesz az egyik fél harmadik győzelméig tartó, jövő héten kezdődő „piros-kék finálé\" első két találkozójának.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.
szóljon hozzá!