Piros-arany: magyar teniszsiker a junioroknál

Piros Zsombor nyerte meg a juniorok versenyét a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a szombati döntőben 4:6, 6:4, 6:3-ra legyőzte az izraeli Isai Olielt.

MTI

2017. január 28., 12:112017. január 28., 12:11

2017. január 28., 14:352017. január 28., 14:35

A 15. helyen kiemelt magyar játékos remekül alkalmazkodott a szeles körülményekhez, stabilan tartotta játékban a labdát fizikai fölényben lévő riválisa ellen – aki a torna negyedik kiemeltje volt –, és 1 óra 52 perc elteltével diadalmaskodott. A 17 éves Piros 2010 óta az első magyar férfi teniszező, aki a juniorok között döntőbe jutott egy Grand Slam-tornán: akkor Fucsovics Márton Wimbledonban meg is nyerte a trófeát, és idáig ő volt az egyetlen magyar fiú GS-bajnok.

Piros a korosztályos ranglista 23. helyéről, balkezes izraeli riválisa 12-edikként kezdte a finálét, amelyet némi meglepetésre nem az egyik nagy stadionban, hanem egy szeles külső pályán rendeztek meg. A 2015-ös fedettpályás magyar bajnok – aki eddigi öt meccsén szettet sem vesztett Melbourne-ben – rögtön elvette az izraeli adogatását, 2:0-ra ellépett, ám a keményen ütő Oliel visszabrékelt, és 34 perc alatt hozta a nyitójátszmát.

A folytatásban Piros jobban tartotta játékban a labdát, kétszer is elvette ellenfele szerváját, és 5:2-re elhúzott. Ekkor azonban megtorpant, 5:4-re visszaengedte az izraelit, aki az egyenlítésért adogatott, ám két kettős hibát is ütött, így a magyar játékos 35 perc elteltével kiegyenlített. A döntő szettben Piros semmi-negyvenről hozta a szerváját, aztán 3:2-nél egy vonalra helyezett tenyeressel brékelte Olielt. Előnyét aztán sikerült végigvinnie, a mérkőzést pedig egy újabb nyerő tenyeressel fejezte be.

„Gratulálok Isainak, jó meccs volt. Köszönöm mindenkinek a támogatást, ti voltatok a legjobb közönség. Remélem, ti is élveztétek\" – mondta a díjátadó ünnepségen Piros, aki második Australian Openjén szerepelt. A férfiaknál Fucsovics és Piros révén a magyar tenisz két junior GS-trófeánál tart, a nőknél eddig három született: Kapros Anikó 2000-ben Melbourne-ben, Szávay Ágnes 2005-ben a Roland Garroson, Gálfi Dalma pedig 2015-ben a US Openen ünnepelhetett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással

A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.

Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással
2025. szeptember 13., szombat

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók

A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók
2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres