Hirdetés

Piatra Neamţ és Galac búcsút int a Liga 1-nek

A Piatra Neamţ-i Ceahlăul és a sereghajtó Galaci Oţelul labdarúgócsapatai már egészen biztosan kiesnek az élvonalból, mivel hétfő esti vereségük miatt – három fordulóval a szezon vége előtt – behozhatatlanná vált hátrányuk a még bennmaradást jelentő helyeken álló együttesekkel szemben. 

Krónika

2015. május 12., 19:242015. május 12., 19:24

Elviekben a 12. helyen végző együttes már megmenekül a másodosztálytól, garanciát ugyanakkor csak a 11. hely jelent, mert ha a jelenleg 16. Kolozsvári CFR visszakapja pontjait a Nemzetközi Sportdöntőbíróságtól, akkor előreugrik az élmezőnybe, és értelemszerűen minden mögé kerülő együttes visszaesik egy helyet.

Márpedig a fellegváriaktól 24 pontot vontak le a téli szünetben – korábbi játékosaik felé felhalmozott tartozásaik miatt –, ugyanakkor a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága az erre vonatkozó ítéletet épp aznap hozta meg, amikor a bíróság jóváhagyta a klub csődvédelmi eljárásának elindítását.

A CFR erre alapozva óvta meg a szankciót először helyi, majd nemzetközi szinten. Az egyesülethez közel állók bíznak abban, hogy Lausanne-ban szerencsével járnak, ugyanakkor az ügy tárgyalásának időpontja még nincs kitűzve.

Andrei Vochin, Răzvan Burleanu FRF-elnök tanácsadója a DigiSportnak rámutatott, hogy az ügynek normális körülmények között a bajnokság végéig le kellene zárulnia, de jelenleg ő is csak annyit tud, hogy majd lehetőséget kapnak megvédeni álláspontjukat a nemzetközi testület előtt. „Amíg fellebbezésre lehetőség van, addig bármi megtörténhet” – tette hozzá.

Ezzel együtt a CFR-nek még a levont pontokkal is maradt matematikai esélye a bennmaradásra, akárcsak a még „vonal alatt” lévő Kolozsvári Universitateának, a Brassónak és a hétfő este Piatra Neamţon 1-0-ra győző Rapidnak. Mellettük a Târgu Jiu-i Pandurii, a Chiajna és a Medgyes aggódhat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés