
Fotó: A szerző felvétele
2012. január 24., 09:142012. január 24., 09:14
Az ünnepség után rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: az idei Dakaron a terep sokkal nehezebb volt a tavalyinál, azonban nem jelentett számára sokkal nagyobb erőfeszítést végigmotorozni Dél-Amerikán – az Argentínát, Chilét és idén először Perut is érintő viadalon az össztáv 8373 kilométer volt, ebből a motorosoknál 4406 km-t tett ki a gyorsasági szakasz –, mivel tapasztaltabban állt neki, tudta, hogy mire számíthat.
Gyenes 2007-ben, még Afrikában 46. lett, majd 2009-ben az első dél-amerikai viadalt sérülés miatt feladta, de tavaly már nemzetközi elismerést vívott ki azzal, hogy összetettben a 18. helyen végzett, ráadásul a 450 kcm feletti kategóriában – amelyet idén töröltek, hiszen csak 450 kcm alatti motorokkal lehetett rajthoz állni – a negyedik lett, és megnyerte a maraton kategóriát (ide azokat a motorosokat rangsorolták, akik a verseny során nem cseréltek motorblokkot).
Mani most bevallotta, bár eddigi legjobb helyezését érte el a világ legnehezebb terepraliversenyén, idén nem tért haza akkora örömmel és elégedettséggel, mint tavaly. Mint elmondta, ennek valószínűleg az az oka, hogy a legjobb 15-be kerülést tűzte ki célul, azonban „csak” a 17. lett, eggyel javítva az előző évi összetettbeli helyezésén. A motoros elmondta, műszaki problémái voltak az elején. A motor, amit a versenyre kapott, túlságosan későn érkezett meg, ezért egyrészt nem volt ideje megbarátkozni vele, másrészt pedig javítanivaló is akadt rajta, melyet csak a verseny második napjának végére sikerült megoldania. Ezt követően azonban naponta egyre jobb és jobb helyezést ért el KTM-jével, és ha nincs a műszaki hiba, lehetséges, hogy be is került volna az áhított első 15-be. Az első napot a 38. helyen zárta, ám öt nap után összetettben már a 22. helyen állt. Nyolc etap után már a 18. volt az összetett rangsorban, a 11. naptól pedig a 17. helyet tartotta egészen a végéig. A 14 etapból a 3., a 8. és a 10. napon teljesített a legjobban, amikor egyaránt 21. lett a mért szakaszon. A 27 éves szatmárnémeti motoros elárulta, minden valószínűség szerint részt vesz a 2013-as Dakaron is, emellett pedig azt tervezi, hogy végigmotorozza a román országos bajnokság összes szakaszát, és nemzetközi versenyeken is részt vesz majd.
Gyenes Emánuel teljesítményét ma a Szatmár Megyei Tanácsnál is megünneplik, ahol az önkormányzat vezetői köszöntik majd a versenyzőt.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.