
Per Johansson
Fotó: Digisport.ro
Ahogyan arra számítani lehetett, újfent a svéd Per Johanssonra bízzák a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatának szakmai irányítását.
2018. március 21., 17:002018. március 21., 17:00
Noha a fővárosi klub részéről hivatalos bejelentés szerda délutánig nem történt, a montenegróiak szövetségi kapitánya szerdán a svédországi sajtóban bejelentette visszatérését. „Kevés lehetősége van egy edzőnek arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját.
Elfogadtam a CSM ajánlatát, hogy újfent táncolhassak a sportág legjelentősebb színpadán. Mikor felajánlották, hogy lehetőségem lesz az egész családomat Romániába hozni, akkor úgy éreztem, hogy ezt a küldetést nem utasíthatom el” – idézte a DigiSport Johansson svédországi nyilatkozatát.
A BL-ben a Metz elleni negyeddöntős párharc előtt álló román bajnokcsapat, mint ismeretes, a dán Helle Thomsen távozása után maradt vezetőedző nélkül. A svéd szakember tavaly is épp a szezon végén vette át a szakmai irányítást, hogy a BL-negyeddöntőben legyőzzék a Ferencvárost, majd pedig a négyes döntőben a Vardar Szkopje elleni vereség után bronzéremmel vigasztalódtak a Buducnost elleni helyosztón.
Tavaly már eleve csak az idény végéig kötelezte el magát, és akkor már közismert volt, hogy nyáron Thomsen veszi át a szakmai irányítást. A 2018–2019-es szezonra korábban a Győr ETO-tól távozó Ambros Martín neve is felmerült a hazai sportsajtóban, de a román női válogatott spanyol szövetségi kapitánya cáfolta a megállapodásról szóló híreket.
A Bukaresti CSM különben a hazai pontvadászatban listavezető és a Román Kupa négyes döntőjében – amelynek párosítását szombaton sorsolják Kolozsváron – is szerepelni fog. Egyelőre a játékosok a válogatottakban készülnek, mert ezekben a napokban rendezik a 2018-as Európa-bajnoki csoportselejtezők harmadik és negyedik fordulóját, ahol Románia szerdán 17.30-tól idegenben, vasárnap 18.30-tól pedig Kolozsváron mérkőzik meg az olimpiai bajnok oroszokkal (TVR 1 és TVR HD).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!