Hirdetés

Pénteken kezdődik a Liga 1 2012/2013-as idénye

Péntek késő délután, Târgu Jiuban megkezdődik a román labdarúgó-bajnokság 95. idénye. A két hónapos szünet alatt sok minden megváltozott a csapatok körül, az erőviszonyok mégsem módosultak radikálisan: a bajnoki címért és a nemzetközi kupaszereplésért ugyanaz az öt együttes száll versenybe.

Boros Miklós

2012. július 20., 08:292012. július 20., 08:29

Csakhogy jövőre közülük már csak négyen jutnak ki Európába, a Liga 1 ugyanis egy év alatt a 14. helyről a 22.-re esett vissza a bajnokságok rangsorában, ezért a 2013/2014-es idényben Romániának egy csapata lesz a Bajnokok Ligája és három az Európa Liga selejtezőiben. Nagy meglepetés lenne, ha az élmezőnyben a címvédő Kolozsvári CFR, az FC Vaslui és a bukaresti hármas közé más együttes is befurakodna.

A szezon végén tehát a nagycsapatok között is lesz legalább egy nagyon csalódott, miközben a többiek számára szinte csak a túlélés a cél. A középmezőnyben és az alsóházban, a Petrolult és a Gheorghe Hagi által birtokolt újonc Viitorult leszámítva, szinte az összes csapat napi szintű anyagi gondokkal küzd, néhányuk (Galac, Iaşi, Turnu Severin) esetében már az indulás előtt felvetődött, hogy nincs pénzük végigjátszani a szezont. A két éve még bajnok Oţelul mögül kihátrált a főszponzor Mittal Steel, a fő bevételi forrás – a csapatok többségéhez hasonlóan – a televíziós jogdíj maradt, ezért is kellett legpiacképesebb játékosait, Liviu Antalt és Adrian Sălăgeant viszonylag olcsón (700 ezer euróért) eladnia a Vasluinak.

És ezért nem látszik most a mezőnyben olyan jól szervezett, meglepetésre képesnek tűnő, összeszokott kerettel rendelkező középcsapat, mint volt 2009-ben az Unirea Urziceni, 2011-ben pedig az Oţelul. Komolyabb célokat is csak a Petrolul fogalmazott meg, azonban az U-tól 14 játékossal együtt érkezett támogató, Florian Walter is inkább a kupában vár nagy sikert új együttesétől.

A nagyok közül Vasluiban volt a legnagyobb mozgás, az előző bajnokságot minőségi cserék hiányában elvesztő csapat 16 új játékost igazolt, majd alig három héttel a rajt előtt edzőt is váltott: Marius Şumudică jött a portugál Augusto Inácio helyére. Két ezüst után a moldvaiaknál csak az első hely elfogadható eredmény, akárcsak a 23-szoros győztes Steauánál, amely hat éve képtelen visszahódítani a trófeát. A CFR számára a címvédés a nagy kihívás, a 2008 óta minden páros évben nyerő vasutasok ugyanis a szokásos visszaesést szeretnék elkerülni. A Dinamo a Szuperkupában igazolta, hogy olcsó igazolásokkal is lehet jó csapatot építeni, a Rapid pedig végre meggyőzte az egy évtizede edzősködő Ioan Ovidiu Sabăut, hogy vállalja el egy topcsapat szakvezetését.

A tavalyi hattal szemben idén csak öt erdélyi csapat lesz az élvonalban, de a CFR-t leszámítva mindegyiknél csak a bennmaradás a cél, a konkurenciát elnézve a Brassónak és a Medgyesnek nem okozhat gondot négy rivális megelőzése. Egy évvel kizárása után a Beszterce visszatért a Liga 1-be, a másik három újonc viszont először jutott fel, 93-ra növelve ezzel az osztályrendszer 1932-es bevezetése óta az élvonalban megfordult klubok számát. Turnu Severin pedig a 49. település, amelynek első osztályú csapata lett.

Érdekesség, hogy a CSMS Iaşi nem a 2010-ben felszámolt Poli, hanem a Prahova megyei Tricolorul Breaza jogutódja. Az edzők között ketten dolgoznak először az élvonalban: az Astrát felkészítő egykori válogatott kapus, Bogdan Stelea, valamint a konstancai csapatot irányító Cătălin Anghel.

Liga 1, az első forduló műsora, péntek: Pandurii–Kolozsvári U (Digi Sport 1, 18.30), CS Turnu Severin–Dinamo (Antena 1, 20.20). Szombat: Petrolul–Ceahlăul (Digi Sport 1, 19.00), CFR–Medgyes (Digi Sport, 21.30). Vasárnap: CSMS Iaşi–Galaci Oţelul (Digi Sport, 1, 19.00), Besztercei Gloria–Astra (Dolce Sport, 19.00), Rapid–Vaslui (Digi Sport 1, 21.30). Hétfő: Konstancai Viitorul–Brassói FC (Digi Sport 1, 19.00), Steaua–Concordia Chiajna (Digi Sport 1, 21.30).

A Liga 1 nyári átigazolásai, Kolozsvári CFR (edző Ioan Andone). Érkezett: Felgueiras (portugál, Braga), Ivo Pinto (portugál, Uniao Leiria), Rada (Karlsruhe), Sepsi (Marosvásárhely), Edimar (brazil, Skoda Xanthi), Vass (magyar, Brescia), Diogo Valente (portugál, Académica Coimbra), Deac (Schalke 04). Távozott: Beto (Braga), Peralta (Universidad Católica), De Zerbi, Celestino (átadólistán), Vranjes (Pandurii), Negruţ (Marosvásárhely), Batin (Brassó), Buş (Medgyes).

FC Vaslui (edző Marius Şumudică). Érkezett: Coman, Sburlea (Rapid), Omar Díaz (argentin), Celeban (lengyel, Slask Wrocław), Haralambusz (ciprusi, Karlsruhe), Varela (portugál, Feirense), Cordoş (Marosvásárhely), Sălăgean, Antal (Oţelul), Heil, Mif, Zsiga (Szatmárnémeti Olimpia), Tukura (nigériai, Rubin Kazany), Jumisse (mozambiki, Leixőes), Dias (portugál, Brassó), Cauę (brazil, Olhanense), Targino (portugál, Vitória Setúbal), Ad. Popa I (Chiajna). Távozott: Borjan (Sivasspor), Miliszavljevics, M. Constantin (Rapid), Farkas, Papp (Chievo), Jovanovics (Iaşi), Paíto, Gheorghiu, Gladstone, Anderson, Bragança, Yero Bello (lejárt szerződés), Popovici (Beszterce), Nsereko (Fiorentina), Neagu (Turnu Severin), Adailton (SalPa Reipas).

Steaua (edző Laurenţiu Reghecampf). Érkezett: Georgievszki (macedón, HNK Šibenik), Dumitraş (Ceahlăul), Bratu, Filip, Adi Rocha (brazil, Chiajna), Pintilii (Pandurii), Puşkaş (Gloria Buzău). Távozott: Dănănae (átadólistán), Mustaţă (Konstanca), Geraldo Alves, Tatu (lejárt szerződés), Ilijev, Bikfalvi (Volin Luck), Răduţ (Pandurii).

Rapid (edző Ioan Ovidiu Sabău). Érkezett: Albuţ (Marosvásárhely), Voicu (Mioveni), Abrudan (U), M. Constantin, Miliszavljevics (Vaslui), Wallace da Silva (brazil, FC Argeş), Al. Coman (ALRO Slatina), Renan Silva (brazil, Flamengo), Goga (Temesvár), Ilijoszki (macedón, Brassó), Ciolacu (Otopeni), Figueiredo (brazil, America TO). Távozott: D. Coman, Sburlea (Vaslui), Vâtcă (Konstanca), Creţu (Chiajna), Marcos António (Nürnberg), Ezequias, Sotelo (lejárt szerződés), Alexa (Anorthoszisz), Deac (Schalke), Ioniţă (FC Köln).

Dinamo (edző Dario Bonetti). Érkezett: Scutaru, Axente (Temesvár), Filip (Avicola Buziaş), Homei (Marosvásárhely), Dobrosavlevici (Temesvári LPS Banatul), Fl. Mureşan (Szatmárnémeti Olimpia), Galcsev (bolgár, CSZKA Szófia), Boubacar (szenegáli, JA Drancy), Issa Ba (szenegáli, Medgyes), Roman (Nagybánya), Mărkuş, Selagea (Bihar FC), A. Cristea (Karlsruhe). Távozott: Curcă, Zuluf, Ispir, Nitu, Bucşă, Scărlătescu, D. Stoica, Bucă (lejárt szerződés), Moţi (Ludogorec Razgrad), Scarlatache (Hazar Lankaran), Tameş (Brassó), Platini (CSZKA Szófia).

Galaci Oţelul (edző Dorinel Munteanu). Érkezett: Mardare (Debrecen), Cârjă (Delta Tulcea), Băjenaru (Astra), Inkango (kongói, Kastrioti), Idabdelhay (holland, Osnabrück). Távozott: Cojoc (Pandurii), Skubic (NK Domžale), Sălăgean, Antal (Vaslui), Frunză (Botoşani), G. Paraschiv (átadólistán).

Pandurii Târgu Jiu (edző Petre Grigoraş). Ékezett: Cojoc (Oţelul), Mamele (Chiajna), Ignea (UTA), Răduţ (Steaua), Matulevičius (litván, Zalgiris Kaunas), Voinea (Beszterce), Boutadjine (francia, Evian), Lupu (Ştiinţa Craiova). Távozott: D. Mutu, Brata (Brassó), Cardoso (Alanyia Vlagyikavkaz), Tătaru, Al. Dan (Marosvásárhely), Pintilii (Steaua), Mbella (Botoşani), Vranjes (átadólistán), Batin (CFR), Ciucur (Iaşi).

Kolozsvári U (edző Claudiu Niculescu). Érkezett: Ad. Popa II, Iancu, Muzac, V. Dinu, Alex dos Santos (brazil), Paulino (portugál), Krumov (bolgár, Chiajna), Ciupe (FC Brasó), Paraszkevasz (ciprusi, Alki Larnaka), Alex da Silva (brazil, Taboăo da Serra), Nicola (Nagyszeben), Toba (Tulcea), Firţulescu (Marosvásárhely), V. Gheorghe (Mioveni), Monteiro (brazil, FC Snagov), Pătraşcu (Astra), Voican (Petrolul), Cleiton (brazil, Portuguesa), Erico da Silva (brazil, Palmeiras II), Gafiţa (Astra II Giurgiu). Távozott: Bornescu, Achim, Szukała, Grecu, Neag, Galamaz, Hoban, Cristescu, Cojocnean, Marinescu, Ad. Cristea, Nwakaeme, Grozav, Morar (Petrolul), Abrudan (Rapid), Menassel (Brassó), Boştină (visszavonult), Pelé (lejárt szerződés).

Concordia Chiajna (edző Ilie Stan). Érkezett: Belu, Sandu, Fl. Ilie, Rafael Rocha (brazil), Popovici, Cârstea, Lepmets (észt, Temesvár), Cobrea, C. Creţu (Mioveni), V. Creţu (Rapid), Shaqiri, Belica (macedónok, FK Ohrid), Ghionea (Marosvásárhely), Maxim (Petrolul), S. Paraschiv (Farul), Purece (UTA), D. Stan (U II), Serediuc (Otopeni), Simion (Konstanca), Bălan (Zilahi FC), Welington (brazil, Sertaozinho). Távozott: Baruch (CSM Râmnicu Vâlcea), Goszpodinov (Lokomotiv Plovdiv), Ad. Popa II, Iancu, Muzac, V. Dinu, Alex dos Santos, Paulino, Krumov (U), Lahcsev, Petrovics, I. Iordache, Al. Radu, Chiţu, Chiacu, Edenilson, Mihalcea, Iacob (lejárt szerződés), Bratu, Filip, Adi Rocha (Steaua), Mamele (Pandurii), Guilherme (Petrolul), Vlad Munteanu (Erzgebirge Aue), Ad. Popa I (Vaslui).

Brassói FC (edző Ionuţ Badea). Érkezett: Taborda (portugál, Naval), D. Mutu, Brata (Pandurii), Străuţ, Borza (Petrolul), Barbu (Mioveni), Tameş (Dinamo), Menassel (francia, U), Batin (CFR), I. Popa (Nagyszeben). Távozott: Felgueiras (Braga), Godinho, Majernik, Diogo Silva, Mauro Alonso, Udoji, Moutinho (lejárt szerződés), Ciupe (U), Stângă (Brassói Corona), Distéfano (Astra), Dias (Vaslui), Ilijoszki (Rapid).

Ceahlăul Piatra-Neamţ (edző Costel Enache). Érkezett: Miron (Nagyszeben), Chiş (Temesvár),
Şofroni (Callatis Mangalia), Tolimir (szlovén, Rudar Velenje). Távozott: Villadsen (Nordsjalland), Dumitraş (Steaua), Fabbron (lejárt szerződés).

Astra PloieŞti (edző Bogdan Stelea). Érkezett: D. Moldovan (Espanyol B), Lungu (Sportul), Ben Youssef (francia, Leyton Orient), Melinte, Ben Dzsemia (tunéziai, Petrolul), Tembo (zambiai, FC Basel), A. Mureşan (Hazar Lankaran), Yahaya (ghánai, Maccabi Haifa), Distéfano (argentin, Brassó), Enache (Mioveni), Ivanovszki (macedón, Arka Gdynia), Bukari (ghánai, US Monastir), I. Stelea (Snagov). Távozott: C. Grigore, Ţigănaşu (Iaşi), Crăciun (Dinamo), Opršal, Ben Teekloh, Ricardo Santos, Laionel, Oravec (lejárt szerződés), Băjenaru (Oţelul), Fl. Pătrascu, Ologu (Turnu Severin), Ţigoianu, B. Rusu (Astra II Giurgiu), Vădrariu (Dinamo II), Rui Miguel (AEL Limasszol), Spadacio (Anorthoszisz), Al. Stan (Beszterce), B. Pătraşcu (U).

Medgyesi Gaz Metan (edző Cristian Pustai). Érkezett: Mera (Temesvár), Khubutia (grúz, Samsunspor), Florin Dan, Vasilache (Marosvásárhely), Negru (Petrolul), Anderson Miranda (brazil, Flamengo), Buş (CFR). Távozott: Bozeşan, Dudiţă, Raul Campo, Liţu (lejárt szerződés), Issa Ba (Dinamo), Bratu (Beszterce).

Petrolul PloieŞti (edző Mircea Rednic). Érkezett: Bornescu, Achim, Szukała (lengyel), Grecu, Neag, Galamaz, Hoban, Cristescu, Cojocnean, Marinescu, Ad. Cristea, Nwakaeme (nigériai), Grozav, Morar (U), Enza-Yamissi (közép-afrikai, Amiens), Alcenat (haiti, Rio Ave), Guilherme (brazil, Chiajna), Bokila (kongói, Sparta Rotterdam). Távozott: Gritti, Zimmerman, Bikana, Tudor, P. Stoica, Sztojmirovics, Bărbulescu, Surugiu, Fl. Dumitru, Buhuşi, Szitnyik, Zerka, Roman (lejárt szerződés), Borza, Străuţ (Brassó), Buleică (Turnu Severin), Melinte, Ben Dzsemia (Astra), Linares (Xerez), Maxim (Chiajna), Negru (Medgyes), Dina (Győri ETO), Voican (U), Komazec (Maribor).

Konstancai Viitorul (edző Cătălin Anghel). Érkezett: Vâtcă (Rapid), Mladen (AS Roma), Toşca, Vaştag (Săgeata Năvodari), Mustaţă (Steaua), Cureteu, Nazîru, Sin, Lupu (Callatis Mangalia), Alibec (Internazionale Milano). Távozott: Cristocea, Costea (lejárt szeződés), Creţu, Pantelie (Tulcea), L. Ştefan (visszavonult), Ninu (Turnu Severin), Tudorache, Soldat (Năvodari), Muscă, Marian (UTA), Jianu (Slatina).

CSMS IaŞi (edző Ionuţ Popa). Érkezett: Jovanovics (szerb, Vaslui), Marcos Anderson (brazil, Colo Colo), Ţigănaşu (Astra), Soubervie (francia guyanai, Aviron Bayonnais), Săndulescu, Cl. Ionescu (Mioveni), Ciucur (Pandurii), Llullaku (koszovói, Jesolo), Hodza (francia, Real Nocera), Răduca (Minerul Motru). Távozott: Hăisan, D. Vlad, C. Popa, Camara, Cotigă, Florea, Ghindaru, Dulgheru, Orac, Codrea, Marjanovics (lejárt szerződés).

Besztercei Gloria (edző Nicolae Manea). Érkezett: Caparco (olasz, Marosvásárhely), Săndei (Conpet Ploieşti), Popovici (Vaslui), Al. Stan (Astra), Enescu (Mezőkövesd), Ayza (brazil, Mioveni), Bratu (Medgyes), Laio Azeredo (brazil, Duque de Caxias). Távozott: Botoşer (Marosvásárhely), Niculescu, Isac, Costache (szerződésbontás), Keita (szenegáli, Botoşani), Mărginean (UTA), Voinea (Pandurii).

CS Turnu Severin (edző Marian Bondrea). Érkezett: Marinescu (Slatina), Ninu (Konstanca), Buleică (Petrolul), B. Stoica (Mioveni), Ologu, Fl. Pătrascu Astra), Golics (boszniai, Szpartak Nalcsik), Dragalina (FC Olt), Joël Thomas (francia, Hamilton Academical), Neagu (Vaslui). Távozott: Neagoe, Ignat, L. Rusu (szerződésbontás), Pârvu (visszavonult).


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés