
Fotó: Haáz Vince
Fekete péntek Marosvásárhelyen: a törvényszék alapfokon kimondta az ASA csődjét, ezért a másodosztályban szereplő labdarúgócsapat jövője a végrehajtó kezébe került. Cristian Cherteș klubigazgató szerint az önkormányzati sportfinanszírozásokat megtámadó prefektus pecsételte meg sorsukat.
2017. október 15., 15:242017. október 15., 15:24
Ez mindannyiunk számára fájdalmas – állapította meg lapunknak csalódottan Cristian Cherteș, a Marosvásárhelyi ASA labdarúgóklubjának ügyvezető igazgatója, miután a Maros megyei törvényszék pénteken kimondta a piros-kékek csődjét. Az alapfokú ítélet alapján az egykori bajnoki ezüstérmes együttes felszámolását az RTZ&Partners besztercei fióktársasága intézi majd, de a végrehajtás a közléstől számított hét napon belül megfellebbezhető a táblabíróságon.
„Még nem tudom, mi lesz” – ismerte el a klubvezető, megjegyezve, hogy a csapat sorsa immár a végrehajtó kezében van, a csődbiztos Ioan Nucu Man sem irányíthatja tovább a klubot. Elmondása szerint a jövőt érintő kérdéseket a napokban hozzák majd meg, hétvége lévén még az ügyvédekkel sem tudtak konzultálni a lehetőségekről.
– ecsetelte.
Pedig a Marosvásárhelyi ASA az elmúlt pár évben kinőtte magát az alsóház középszerűségéből, és a 2014–2015-ös szezonban újoncként, egy emlékezetesen bravúros sorozat után a legutolsó forduló utolsó percéig küzdött a bajnoki címért a Steauával. A 2015-ben Szuperkupa-győztes együttes fizetésképtelenné válása után a 2016–2017-es szezon végén kiesett a Liga 1-ből, de a nyári átszervezés után már biztató előjelekkel kezdett a Liga 2 aktuális idényében – a tapasztalt Dinu Gheorghe elnöklésével és Bálint László szakvezetésével.
Nem csak a csapat szerepelt jól: a bírák is kivitelezhetőnek tartották adósságrendezési elképzeléseiket, így több fordulón át a mezőny főesélyeseinek számítottak. A viharfelhők a szakmai stáb – és Dinu Gheorghe –, illetve több játékos távozásakor kezdtek el gyülekezni, hogy aztán szeptember derekán Lucian Goga prefektus a közigazgatási bíróságon támadja meg a városi tanács sportfinanszírozási határozatait.
Cherteș kérdésünkre válaszolva rámutatott:
„A bíróság által elfogadott átszervezési tervünk erre az önkormányzati támogatásra épült. Fáj a szívem amiatt, ami történt. Két éven keresztül nem kaptunk semmi közpénzt. Kizárólag a szponzorok támogatásából és a tévéközvetítésekből származó bevételekből működött a csapat" – szögezte le a klubvezető.
mert bár a kosárlabda-, a röplabda- vagy a teremlabdarúgó-szakosztályok nem állnak csődvédelem alatt, önerőből nem fognak tudni magas szinten fennmaradni. „Az E.onnak és a vegyi üzemnek lenne elég ereje fenntartani egy sportklubot, de sajnos nem áll szándékukban. Egy szép álommá válik a marosvásárhelyi sportélet, és majd visszaemlékezünk, hogy volt élsport nálunk is. Kár érte" – vélekedett Cherteș.
Az ASA-nak kedden 19.30-tól a Hermannstadt ellen kellene pályára lépnie a Liga 2-es bajnokság 12. fordulójában, és a Román Kupában is érintett. A klubigazgató tájékoztatása szerint egyelőre még nem tudni, hogy vállalják-e a hazai szereplést, a csapat ugyanakkor nem mondta még le az edzéseket. Marius Popescu szakvezető a Sport Total FM rádiócsatornának azt nyilatkozta,
A nagy hagyományokkal rendelkező klubok közül, mint ismeretes, az elmúlt pár évben többek között a Kolozsvári U, a Bihar FC, a Rapid és a Brassó FC is csődbe ment. A giulești-i vasutasokat a felszámolás elrendelése miatt zárták ki az élvonalból, míg a váradiaknak 2016-ban, a fellebbezésük elutasítása után kellett visszalépniük a másodosztályból.
A Liga 2-ben egyébként hétvégén a sereghajtó Balotești 2-1-re nyert a Temesvári Ripensia vendégeként, ezért immár a Nagyváradi Luceafărul áll az utolsó helyen – az Afumați-tól elszenvedett 2-1-es hazai veresége után. A Hermannstadt meccséig a Suceaván szombaton 2-0-ra győztes Călărași állt az összetett élére; a Temesvári ASU Poli–UTA rangadót vasárnap 15.30-tól rendezik. A 12. forduló többi eredménye: Snagov–Târgu Jiu-i Pandurii 0-0, Miroslava–Szatmárnémeti 2-1, Brăila–Mioveni 2-2, Argeș FC–Clinceni 1-1, Târgoviște–Bukaresti Metaloglobus 3-0.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!