
Fotó: MTI
Várhidi Péter tanítványai az olaszok ellen mutatott formájukat tétmecscsen, a Bosznia-Hercegovina elleni múlt szombati győzelemmel igazolták. Geráék ezúttal Törökországban bizonyíthatnak. A két fél tizenegyedik alkalommal találkozik egymással: hat magyar győzelem mellett eddig egy döntetlen és három török siker született. A gólkülönbség 28-11 a magyarok javára. Legutóbb tavaly októberben találkozott a két csapat a csoportküzdelmek során, akkor Budapesten 1-0-s vendégsiker született. Törökországban utoljára 1995-ben, szintén Eb-selejtezőn szerepeltek a magyarok: az összecsapás 2-0-s török győzelemmel végződött. A piros-fehér-zöldek legutóbb 1990-ben Budapesten, barátságos meccsen nyertek 4-1-re a törökök ellen.
Törökország válogatottja először játszik hazai környezetben a 2008-as Európa-bajnokság selejtezői során. A 2005-ös Svájc elleni világbajnoki pótselejtezőn kirobbant rendbontások miatt három mérkőzést Frankfurtban kellett lejátszaniuk. Fatih Terim együttese első négy meccsét megnyerte a csoportban, ám ezután döntetlent játszottak Norvégiával, kikaptak a bosnyákoktól, szombaton pedig Máltán nagy meglepetésre 2-2-re végeztek.
Várhidi Péter nehéz mérkőzésre számít Isztambulban. „Pokoli hangulat vár ránk, és egy minőségileg sokkal erősebb csapat – fogalmazott a magyarok szövetségi kapitánya, aki kitért a törökök sebezhető oldalára is. – A legjobban akkor jönnek zavarba, ha az ellenfelük vezet. A máltaiak azzal zavarták meg őket, amivel ellenünk is eredményesek voltak: az üres területekre bejátszott labdákkal, illetve a gyors, rövidpasszos játékkal. A mi játékosaink is tudnak úgy passzolni, mint a máltaiak – ha ebből indulunk ki, akkor egyáltalán nem érzem reménytelennek a helyzetünket”.
Törökország legutóbbi barátságos mérkőzésén Romániától kapott ki 2-0-ra – Victor Piţurcă együttese ma a Németország elleni felkészülési találkozón próbálja folytatni jó sorozatát. A románok három és fél éve 5-1-re verték a vendég németeket a két gárda utolsó egymás elleni találkozóján. Az összesített mérleg viszont az ellenfélnek kedvez: két román siker és három döntetlen mellett hét német győzelem született.
A szombati, Fehéroroszország elleni 3-1-es sikerrel Mutuék zsinórban 14-szer nem kaptak ki, és ezzel a leghoszszabb aktuális veretlenségi sorozattal rendelkeznek a világ válogatottjai közül. Victor Piţurcă reményét fejezte ki, hogy a sorozat Kölnben sem szakad meg, és az októberi, Hollandia elleni hazai találkozóval beállítják a Valentin Stănescu által edzett 1974–75-ös válogatott 16 meccses rekordját a román csapat mindenkori teljesítményét tekintve. A mai összecsapás előtt Bogdan Lobonţ kapus sérüléssel bajlódott, így Marius Popa, a Temesvári Poli Ştiinţa hálóőre is behívót kapott. A felépült Ciprian Marica és az eltiltását letöltött Gabriel Tamaş ott lehet a kölni találkozón.
Európa-bajnoki selejtezők, szerda, C csoport: Norvégia–Görögország, Törökország–Magyarország, Bosznia- Hercegovina–Moldova. A csoport állása: 1. Görögország 18 pont/7 mérkőzés, 2. Norvégia 16/8, 3. Törökország 14/7, 4. Bosznia-Hercegovina 13/8, 5. Magyarország 9/8, 6. Málta 5/8, 7. Moldova 2/8. G csoport: Szlovénia–Fehéroroszország, Bulgária–Luxemburg, Albánia– Hollandia. A csoport állása: 1. Románia 20/8, 2. Hollandia 17/7, 3. Bulgária 15/8, 4. Albánia 9/7, 5. Szlovénia 7/8 (8-12), 6. Fehéroroszország 7/8 (11-18), 7. Luxemburg 0/8. A csoport: Kazahsztán–Belgium, Finnország–Lengyelország, Portugália–Szerbia. B csoport: Franciaország–Skócia (Eurosport, 22.00), Litvánia–Feröer-szigetek, Ukrajna–Olaszország (Rai Uno, 21.45). D csoport: Csehország–Írország (sport1, 21.30), Szlovákia–Wales, Ciprus–San Marino. E csoport: Anglia–Oroszország (sport.ro, 22.00), Andorra–Horvátország, Macedónia–Észtország. F csoport: Dánia– Liechtenstein, Izland–Észak-Írország, Spanyolország–Lettország.
Barátságos mérkőzések: Ausztrália–Argentína 0-1. A Svájc–Japán és az Ausztria–Chile találkozó lapzárta után ért véget. Szerda: Németország–Románia (RTV 1, 21.30), Málta–Örményország, Azerbajdzsán–Grúzia, Nigéria–Togo, Szaúd-Arábia–Ghána, Dél-Afrika– Uruguay, Montenegró–Svédország, Kanada–Costa Rica.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.