2012. január 20., 08:392012. január 20., 08:39
A tavalyi bajnoki és kupadöntő után tehát a két együttes újra összecsap, ezúttal azonban semleges pályán, a németországi Wasserburgban.
Mindkét partiumi együttes másodszor játszik a négyes döntőben: a Szatmár két éve negyedik lett, az Arad pedig tavaly megnyerte a sorozatot. A Maros-partiak 2011-es sikerüket saját közönségük előtt aratták, az elődöntőben az akkori címvédő cseh Kara Trutnovot, a fináléban pedig a szlovákiai Eperjesi Bemakót győzték le. Az idei csoportkört egyedüli veretlen csapatként záró ICIM kizárólag erre a tornára erősített a hazai bajnokságot százszázalékos teljesítménnyel vezető CSM Târgovişte két klasszisával. Ha a tavaly éppen Aradon játszó Cristina Ciocan számára aligha jelentett gondot a beilleszkedés, az amerikai Chrissy Givens új csapattársai közül korábban csak Brosovszky Mónikával és Larisa Tomával szerepelt együtt.
A szatmáriak két új igazolásuk, Khadijah Whittington és Shanika Freeman mellett Mészáros Anita visszatérésétől várnak sokat, a válogatott beállós ugyanis térdműtétje miatt ősszel nem léphetett pályára, két hete viszont már teljes erőbedobással edz. Dan Fleşeriu edző szerint csapata főleg a gyors játékot és az agresszívabb védekezést gyakorolta, ugyanakkor felkészült arra, hogy a cseh és szlovák bírók stílusához is tudjon majd alkalmazkodni együttese. A VSK és az ICIM a torna nyitómeccsén, szombaton 16 órakor csap össze az 1000 férőhelyes Badria Halléban, őket követi a házigazda, német bajnok TSV 1880 Wasserburg és a cseh Kara Trutnov mérkőzése. Vasárnap 12 órától rendezik a bronzmérkőzést, a CEWL döntője pedig 15 órakor kezdődik.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.