Hirdetés

Overdose sántít

Bal első lábára sántít Overdose, a 12 versenyén veretlen magyar ló, és még nem tudni, hogy részt vehet-e a május 23-ára tervezett következő versenyén, a Haydock Parkban. Ezt Mikóczy Zoltán, az állat tulajdonosa jelentette be.

MTI

2009. május 06., 12:032009. május 06., 12:03

„Szombaton még 40-50 ember előtt szinte szétrúgta a kifutót, annyira jól érezte magát, nem mutatkozott rajta semmi. Vasárnap reggel viszont már nem tetszett Ribárszki mesternek, amikor kinn volt a padikban, ezért a versenynap után, mielőtt hazatért volna, újra ellenőrizte, Overdose akkor már csak három lábon állt a boxban, s a lábszár ellenőrzésekor erős fájdalmat mutatott”. Overdose-hoz ezt követően azonnal állatorvost hívtak, és még aznap este eltávolították fájós lábáról a patkót az alátéttel együtt, adtak neki injekciót, gyulladáscsökkentő szereket és beborogatták a lábát.

A négyéves telivérnek ugyanerről a lábáról esett le a patkó legutóbbi versenyén, április 19-én a Kincsem Parkban, Mikóczy azonban egyelőre nem tudta megmondani, mi okozta a mostani problémát. „A hétfői konzíliumon, amelyen állatorvos, kovács és más szakértők is részt vettek, megbeszéltük a gyógyítás lehető legjobb módját, és bízunk benne, hogy egy-két nap múlva már jobb hírekkel tudunk szolgálni – nyilatkozta a tulajdonos, aki a májusi angliai versenyzéssel kapcsolatban még bizonytalan. – Az akut kezelés vélhetően két-három napot vesz igénybe, és csak azután lehet dönteni a további tervekről. Ettől függetlenül a versenynevezést elküldtük a Haydock Parkba, mivel annak a határideje lejár”.

Mint ismeretes, Mikóczy László szlovákiai magyar üzletember 2006-ban 2500 euróért vásárolta meg Angliában a külsőre szinte jelentéktelennek tűnő lovat, amelyet Magyarországon „jegyeztetett be”, hogy magyar színekben versenyezzen. Overdose jelenleg 5 millió eurót ér. A versenyeken Christophe Soumillon, a világ legjobbnak tartott zsokéja lovagolja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés