Hirdetés

Óvások a MOL Ligában

A MOL Liga versenybíróságáé volt a főszerep tegnap a közös magyar–román jégkorongbajnokságban. A testületnek két óvás ügyében kellett döntenie, az elsőfokú, megfellebbezhető ítéletek pedig két romániai együttest érintettek hátrányosan. Az egyik „szenvedő fél” a pontvadászat élén álló Csíkszeredai HC. A székelyföldi együttes január 9-én 12-3-ra nyert a vendég Dunaújvárosi Dab ellen, ám a magyarországiak megóvták a találkozót, ugyanis a HC 6+1 idegenlégióst nevezett a mérkőzésre a megengedett 5+1 helyett.

Páva Adorján

2009. január 13., 07:002009. január 13., 07:00

A versenybíróság nem vette figyelembe a csíkszeredaiak magyarázatát, mely szerint az idegenlégiósok közül csupán 5 mezőnyjátékos és egy kapus lépett jégre, és „zöld asztalnál” – első fokon – a Dab javára ítélte a három pontot, 5-0-s gólkülönbséggel.

A másik óvást a Steaua nyújtotta be, ám a MOL Liga versenybírósága elutasította azt. A bukarestiek január 6-án hazai pályán 2-0-ra kikaptak a Budapesti NZ Starstól. Utólag kiderült, a vendégek 14+2 játékost neveztek a mérkőzésre, a Steaua vezetői pedig a nemzetközi szervezet (IIHF) szabálykönyvére hivatkozva – amely minimum 15+2 főt ír elő – megóvták az eredményt. Csakhogy a MOL Liga versenykiírásában nincs előírva a kötelező minimális létszám, és, mivel a bajnokság nem az IIHF égisze alatt zajlik, a versenybíróság elutasította az óvást. Az indoklásban az is szerepel, hogy a Steaua korábban szintén 14+2 fős kerettel állt ki egy összecsapáson.

A legkényesebb ügy

A legkényesebb ügyben – amelyben még nem született döntés – a Csíkszeredai Sportklub érintett. A sportklubosok pénteken, illetve vasárnap a Ferencváros, illetve az NZ Stars otthonában szerepeltek volna, ám klubelnökük, Antal István halála miatt hazautaztak, így nem jelentek meg az összecsapásokon. Bár egyes források szerint az FTC képviselői pénteken szóbeli beleegyezésüket adták a találkozó elhalasztásához, lehet, hogy az összecsapást már nem játsszák le. „Szó sincs arról, hogy kérnénk a három pontot. Gond viszont, hogy szinte nincs szabad időpont, mert az alapszakasz végén vagyunk, és jövő hétvégén már kezdődne a rájátszás, amelyben ráadásul a Csíkszeredai Sportklub is érdekelt” – mondta Al-daadu Muhanned, az FTC szakosztályelnöke. Pindák László, a Fradi vezetőedzője hozzátette, a legnagyobb probléma, hogy a pesterzsébeti pálya nem a klub tulajdona, és kérdéses, hogy megfelelő időpontban szabad lesze-e a jég három órára. Szerinte az lenne a sportszerű, ha a tragédia miatt elmaradt mérkőzés lejátszásáról vagy törléséről nem a klubok képviselői, hanem a liga illetékesei döntenének. Radványi Róbert, a MOL Liga elnöke közölte: ha a mérkőzésnek már nem lesz tétje, a versenybíróság úgy is dönthet, hogy törli a programból az összecsapást, és egyik csapat sem kap pontot.

Közeledik a rájátszás

A Sportklubnak még öt mérkőzése lenne hátra az alapszakaszban. Pénteken az Alba Volán II-t, a Gyergyószentmiklósi Progymot fogadja, jövő kedden pedig a Miskolci Jegesmedvék otthonába látogat. Az elmaradt mérkőzéseket csak ezután pótolhatná a csapat, amely jelenleg 73 ponttal az alapszakasz második helyén áll. A harmadik helyezett Újpestnek ugyanennyi pontja van, ám már csak két mérkőzése van hátra. A táblázat élén – a hétfői elsőfokú döntést figyelembe véve három ponttal kevesebbel, azaz 82 ponttal – a Csíkszeredai HC áll, amely pénteken a Steauát, vasárnap pedig az Alba Volán II-t fogadja. A 36 fordulóból álló alapszakasz első négy helyezettje a rájátszásba jut. A negyedik továbbjutást érő helyért három csapat, a Dab (59 pont/33 mérkőzés – a zöld asztalnál, első fokon odaítélt 3 ponttal együtt), az NZ Stars (57/31) és a Steaua (54/34) van még versenyben.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés