2009. június 24., 10:032009. június 24., 10:03
A tavalyi, moszkvai kontinensviadalon a magyarok két-két ezüst-, illetve bronzérmet szereztek: második lett a Kasza Róbert, Tibolya Péter, Marosi Ádám összeállítású csapat a hagyományos versenyben, valamint a Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Máthé Vivien váltótrió, míg a dobogó harmadik fokára állhatott fel Kasza egyéniben, s ugyanő váltóban Marosival és Tibolyával.
Kasza ezúttal nem lehet ott az Eb-n, mivel a májusi budapesti Világkupa-versenyen megsérült, és, bár azóta felépült, egyelőre erőt gyűjt, hogy az augusztusi londoni világbajnokságon már bevethető legyen. A férficsapat így háromfős, idén, az új versenyformában – a lövészettel kombinált futással zajló versenyeken – remeklő Marosi mellett Tibolya és Németh Róbert szerepelhet.
Marosi ebben az idényben három Vk-fordulón végzett dobogós helyen, Mexikóvárosban harmadik, Budapesten és Rómában pedig második volt. A nőknél a tavaly őszi lovasbalesetét követően fokozatosan formába lendülő, olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna, valamint az idén Marosihoz hasonlóan Rómában ezüstérmes Gyenesei Leila, továbbá Kovács Sarolta és Cseh Krisztina utazott el Lipcsébe.
A Világkupa-, illetve egyéb nemzetközi (teszt)versenyeket követően a héten Európa-bajnokságon is debütál az öttusa új versenyrendszere. A nemzetközi szövetség (UIPM) tavaly novemberi guatemalai kongresszusán a küldöttek kétharmados többséggel fogadták el a végrehajtó bizottság szabálymódosító javaslatát, melynek értelmében a versenyeket 2009-től új formában, a futást és a lövészetet a biatlonhoz hasonlóan egy számba szervezve bonyolítják le.
A versenynapok a vívással kezdődnek, ezt követi az úszás, majd pedig a lovaglás, amelyben annyi változás történt, hogy a két forduló sorrendjét felcserélték, azaz idéntől a jobbak lovagolnak másodjára. A legnagyobb módosítás a zárásra vonatkozik, az eddigi első és utolsó számot egybeszervezték, mégpedig azzal a céllal, hogy a verseny a végéig kiélezett és kiszámíthatatlan legyen. A hendikepes indítás megmaradt, a három szám utáni pontszámkülönbségeket másodpercre számolják át, a legjobb indul először, majd az összeszedett hátrányokkal következnek a többiek.
A befutási sorrend egyben a végeredmény is. A 3000 méteres távot három lövészet szakítja meg. Az elsőre pár méter megtétele után kerül sor, majd 1000 méterenként következik még kettő. Egy-egy alkalommal ötször kell célba találni. A futás miatt ez gyakorta nem jön össze, ilyenkor pótlövéseket lehet leadni meghatározatlan számban, de 70 másodperc letelte után mindenképpen tovább kell menni. Az jár jól, aki gyorsan és pontosan lő.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.