
Dabason sem bírt a Ferencváros női kézilabdacsapata a dán Midtjyllanddal a Bajnokok Ligájában, így egy hét múlva Podgoricában pontot kell szereznie a középdöntő elérése érdekében.
2013. november 10., 19:312013. november 10., 19:31
A két csapat a nyitányon már találkozott egymással, október 6-án a dánok 32-23-ra nyertek, ez az eredmény pedig alapvetően befolyásolja a ferencvárosiak további szereplését. Szombaton az volt a cél, hogy a lehető legnagyobb különbséggel győzzön Elek Gábor csapata, mivel a montenegrói Buducsnoszt Podgorica is tartja a lépést.
Erdélyiek Európában
A Kolozsvári U Jolidon női kézilabdacsapata továbbjutott az EHF-kupa nyolcaddöntőjébe, mivel szombaton és tegnap is legyőzte a vendég PAOK Szalonikit: először 39-25-re, majd pedig 32-28-ra nyert. A Zilahi HC otthon 28-21-re verte a cseh Banik Mostot, a visszavágót szombaton rendezik. A KEK-ben érdekelt Brassói Corona 25-23 arányú vereséggel kezdett a horvát Lokomotiv Zágráb otthonában, a Cenk alattiak vasárnap vághatnak vissza.
Eleinte fej fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két együttes, majd a 17. percben 5-6-nál időt kért a hazaiak mestere. Ez azonban kisebb fellángolástól eltekintve nem hozott jelentősebb változást a játékban, mi több, a szünet előtt – sorozatban hét találatot szerezve – meglépett a Midtjylland (10-13).
A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült, és magabiztosan őrizték megnyugtató előnyüket. Az utolsó negyedórában minden erejét összeszedte az időközben Zácsikot sérülés miatt elveszítő FTC, fel is zárkózott egy gólra, ám ezúttal ez is kevés volt a nagy kedvvel játszó északiak ellen, akik a 26-25-ös győzelmükkel bebiztosították a középdöntős helyüket.
A zöld-fehérek vasárnap Podgoricában zárják a csoportkört, és akkor jutnak tovább, ha pontot szereznek. Ellenkező esetben átkerülnek a KEK nyolcaddöntőjébe.
Bajnokok Ligája, 5. forduló, B csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria–Midtjylland 25-26, Lublin–Buducsnoszt Podgorica 22-30. A csoport állása: 1. Midtjylland 8 pont – már továbbjutott, 2. Podgorica 6 (127-104), 3. FTC 6 (141-132), 4. Lublin 0.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!