Hirdetés

Ötkarikás őrület Londonban: kezdődik az olimpia

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

[HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS] Péntek este Londonban hivatalosan is elkezdődik az év legnagyobb sporteseménye, a XXX. nyári olimpiai játékok, amelyen 204 ország mintegy 10 500 sportolója verseng majd tizenhat napon át 29 sportág 302 aranyérméért. A küzdelem azonban egyelőre leginkább a közlekedési káosz ellen zajlik a brit fővárosban. A rendkívül szigorú biztonsági körülmények között zajló versenyek szervezői pedig máris elkövették az első nagy baklövést: Észak-Korea női labdarúgócsapatát a jogilag még mindig ellenséges államnak számító Dél-Korea zászlaja alatt mutatták be Glasgow-ban a Kolumbia elleni mérkőzés előtt, ezért egy órát csúszott a kezdés.

2012. július 27., 07:492012. július 27., 07:49

Piros-fehérbe öltözött, zászlókkal, konfettivel felszerelt szurkolóhad várt a londoni Heathrow reptér várótermében – természetesen nem engem, hanem egy másik járattal érkező török sportsztárt. Hogy kit, azt már nem tudtam kideríteni, mert a gyors haladásra buzdító gépfegyveres rendőrök miatt annyi időm sem maradt, hogy megálljak a csomagjaimmal és végigfussam az egyik kifeszített transzparenst. A közjáték frappánsan jelezte a pénteken kezdődő XXX. nyári olimpiai játékok néhány fontos elemét: amíg a világ minden tájáról érkezett szurkolók jó hangulatú sportünnepben bíznak, addig a szervezők számára továbbra is álmatlan éjszakákat okoz a biztonság és a közlekedés ügye.

Olimpikonok a ZIL-sávokban

A kettő egyszerre okozott volna fejtörést, ha a Heathrow-n szolgáló határőrök valóra váltják a július 26-ra ígért sztrájkfenyegetésüket, de a kormánynak végül sikerült megbékéltetnie őket. Még keményebb dió volt a fejenként ezerfontos olimpiai bónuszt követelő metróalkalmazottak meggyőzése – az ügy még nem zárult le, és elképzelhető, hogy péntektől nem lesznek hajlandóak túlórát vállalni, ami nehezen kezelhető helyzetekhez vezethet. A metró szolgáltatásaival amúgy is örökké elégedetlen londoniak körében közfelháborodást okozott a zsarolás, főleg, hogy az olimpia miatt a felszínen sem jobb a közlekedés.

Az orosz párttitkárok számára egykoron fenntartott külön sávokra emlékezve a köznyelv csak ZIL-utaknak nevezi azokat a speciális közlekedési folyosókat, amelyeken csakis az olimpia közösség akkreditált járművei közlekedhetnek. A térfigyelő kamerák azonnal kiszúrják a lassú sávokból áttérő szabálysértőket, a büntetés pedig 130 és 2000 font között mozog. A külön sávok szerdától üzemelnek, de végül a szervezők is kompromisszumot kötöttek, és a sávok mellett nagy gyorsasággal elektromos kijelzőket helyeztek el, amelyeken kiírják, ha az adott útszakaszt ideiglenesen mégis megnyitják az átlagsofőrök előtt.

Minderre csütörtökön nagy szükség is volt, hiszen a brit szigeten tett, közel 13 ezer kilométeres útja után az olimpia láng ekkor érkezett meg London belvárosába, megbénítva ezzel a főbb látványosságok, mint a Szent Pál-katedrális, a Westminster-apátság, a Trafalgar tér vagy a Buckingham-palota térségét. A szervezőbizottságot vezető, korábbi kétszeres olimpiai bajnok atléta Lord Sebastian Coe szerint három millió londoni tömörült össze a láng útja mellett, ami szintén mutatja, hogy a metropolisz lakói egészséges izgalommal várják az ötkarikás játékokat.

A médiában már jó ideje mindent elhomályosítanak az olimpiai hírek és elemzések, és a metrón vagy az utcán hamar a kíváncsiskodók kérdéseinek kereszttűzébe kerülhet, akinek valamilyen akkreditációs kártya lóg a nyakában. A lámpaoszlopokon a londoni játékok logóival díszített zászlók lengnek, és gyakorlatilag bárki, akinek cseppnyi köze is van az eseményhez, megpróbálja hirdetni ezt a tényt – a skála a főszponzorok óriásplakátjaitól és szemet fárasztóan csicsás kirakataitól a brit zászlókba burkolt sport pubokig terjed. A játékok rengeteg rendhagyó eseményt hoznak magukkal, többek között azt, hogy péntek reggel, helyi idő szerint 8.12-kor (vagyis pontosan tizenkét órával a nyitó ünnepség 20.12-es kezdése előtt) soron kívül is megkondul a város egyik jelképe, a Big Ben – ilyesmire utoljára hatvan éve, a királynő édesapja, VI. György temetése során került sor.

Anyahajó a Temzén

Az eddigi tapasztalatok alapján amúgy az olimpiai család tagjai sem mentesülnek a közlekedési káosz átka alól. Mint meganynyi más feladatot, a mintegy 4000 hivatalos jármű vezetését is a 70 ezer önkéntes-csapatra bízták, ám őket az egész országból szervezték be – így aztán több küldöttségi tag és sportvezető is panaszkodott arra, hogy helyismeret híján sofőrjeik csakis a navigációs rendszerre hagyatkoznak, és sokszor a szükségesnél kétszer több idő alatt jutnak el a létesítményekhez.

A személyi állomány okozott gondot a biztonság terén is, ahol egyelőre szintén nagy a fejetlenség. A hivatalos kezdet előtt két nappal újabb 1200 katona bevetését jelentették be, mivel a korábban megbízott magán biztonsági cégek nem tudtak elegendő embert alkalmazni és kiképezni. Emiatt már korábban is katonák ezreit rendelték a biztonsági szolgálatot irányító rendőrök mellé – ők a létesítmények őrzésében és a biztonsági ellenőrzésekben segédkeznek. Jelenleg így már 18 ezer katona teljesít szolgálatot Londonban, ami közel a duplája az Afganisztánban állomásozó kontingensnek. A szervezők azonban nem tehettek mást, mert a biztonsági cégek fiaskója már látványos méreteket öltött – állítólag az olimpiai hivatalosságokat elszállásoló egyik hotel őrzéséhez csak két személy jelent meg a 18 kirendelt biztonsági őrből, és közülük az egyik korábban már ült börtönben.

Londont 2005. július 6-án, Szingapúrban választották meg a 2012-es játékok házigazdájaként. A 117. NOB-ülésen a brit főváros az utolsó szavazási körben 54:50 arányban győzte le a jóval esélyesebbnek tartott Párizst. A szingapúri bejelentést követő napon azonban több mint ötven ember halálát követelő öngyilkos merényletek rázták meg a brit fővárost, így az már korábban is világossá vált, hogy a hadseregre jelentős szerep hárul majd az olimpia biztonságának szavatolásában. Előzőleg azonban csak 13 500 katonával számoltak, akik közül mintegy ezren biztosítják a logisztikai hátteret. A brit hadsereg ugyanis nemcsak a földön, de vízen és a levegőben is jelen van.

Májusban nagy látványosságnak számított a HMS Ocean megérkezése a Temzére – a brit haditengerészet legnagyobb anyahajója nyolc Lynx harci helikopter mellett a mesterlövészek állomáshelye is. Utóbbiak a háztetőkön kialakított állásokban teljesítenek szolgálatot, míg a légteret a Lynxeken kívül Eurofighter vadászrepülők és rakétakilövő-állások védik.

Mágnások a metrón

Amíg az Olimpiai Park környékén lakók körében az verte ki a biztosítékot, hogy az egyik rakétakilövőt egy háztetőn helyezték el, a brit kormány tagjai amiatt panaszkodtak, hogy David Cameron miniszterelnök a kabinet valamennyi tagja számára előírta: hozzá hasonlóan csakis metróval utazhatnak a nyitóünnepségre. Egyik csoport panaszai sem találtak meghallgatásra, de a kormánytagok igazi elit társaságban metrózhatnak majd – a stratfordi olimpia parkhoz befutó Central és Jubilee vonalakon ugyanis valószínűleg most lesz a legmagasabb az életükben először földalattizó utasok aránya.

A biztonsági és közlekedési káosz megelőzése miatt kevés kiváltságos juthat el autóval az Olimpia stadionhoz, még az olimpiai sportok 26 nemzetközi szövetségétől is csak az elnök és a főtitkára kap helyet csoportos kisbuszokon. Így aztán azok sem részesülnek különleges bánásmódban, akiknek módjukban állt megvásárolni a megnyitóra szóló legdrágább, stílszerűen 2012 fontba kerülő jegyet. A parkolóhelyek ugyanis a királyi család tagjai, illetve a mintegy 120 állam- és kormányfő limuzinjai számára lesznek fenntartva – a főpáholyban II. Erzsébet királynő Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpia Bizottság elnöke, David Cameron és Lord Sebastian Coe társaságában foglal majd helyet.

A nyitóünnepség amúgy az időjáráson és a közlekedésen kívül a londoniak kedvenc beszédtémájává vált, főleg azt követően, hogy kedden 60 ezer néző jelenlétében tartották meg a főpróbát. Danny Boyle művészeti vezető (többek között a Trainspotting és a Gettómilliomos sikerfilmek rendezője) titoktartásra eskette a jelenlévőket, és bár szinte mindenki ismer valakit, aki ismer valakit, aki ott volt, egyelőre csak azt lehet tudni, hogy a műsor „szenzációs és izgalmas”.

Mivel a grandiózus (de sokak szerint egysíkú és kicsit unalmas) pekingi megnyitóval monumentalitásban nehéz volna konkurálni, Boyle inkább az érdekes tartalomra helyezte hangsúlyt. A küzdőteret a vidéki Anglia képére formálta át, és annyit elárult a 27 millió fontos látványosságról, hogy a tízezer fellépő mellett szerepet kap 70 juh, 12 ló, 10 csirke, 3 tehén, 2 kecske, valamint néhány kutya is.

Diplomáciai baki

A sikeres nyitóünnepségre már csak azért is szüksége volna a szervezőknek, hogy az elfelejtesse az első óriási bakijukat. Az egyik külső helyszínen, a futballmérkőzéseknek otthont adó Glasgow-ban, szerda este ugyanis egyórás késéssel kezdődött Észak-Korea–Kolumbia női meccs. A nagyobb baj, hogy az ázsiaiak azért vonultak le a pályáról, mert az óriáskivetítőn Dél-Korea zászlaja jelent meg a játékosaik neve mellett. A két ország hivatalosan most is hadban áll egymással, és az eset diplomáciai súlyát jelzi, hogy az északiak csak sűrű és felső szintekről érkezett bocsánatkérések után tértek vissza. Az esetre az Olimpia Parkot csütörtökön felkereső David Cameron is kitért a hivatalos beszédében, amit azzal fejezett be, hogy minden adott egy fergeteges sportünnep megrendezéséhez.

Kiss Csaba, London

Trópusi hangulat az esőpánik után

Süt a nap és kék az ég – a nyári popslágereket idéző megállapítás korántsem banalitás a házigazda szempontjából. A két héttel ezelőtti előrejelzések alapján a britek bepánikoltak attól, hogy legendásan szeszélyes időjárásuk az egész világ szeme láttára teszi tönkre a sporteseményt (aminek az esélye továbbra is fennáll) – ám egyelőre megnyugtatta őket, hogy három napja egy csepp eső sem esett (ez már-már rekordgyanús Londonban). Sőt élvezik a 28-30 fokos „kánikulát” – ami valóságos trópusi életérzést hozott egy olyan városba, ahol 20 fok felett már aki csak teheti rövid ujjú pólóban és bermudában „nyaral\". A londoni időjáráshelyzet azonban továbbra is kiemelt helyet kap a híradókban, és csütörtökön már azon sajnálkoztak, hogy a kivételesen jó idő éppen a nyitóünnepség alatt érhet véget, amikor is kiadós zápor zúdulhat a nagyszabású műsor szereplői és nézői nyakába.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés