
A nagyváradi polgármesteri hivatal partnerséget vállal a Victor Ponta kormányfő és Liviu Dragnea volt fejlesztési miniszter által tavaly megígért, ám a később közzétett országos listáról lemaradt új, ötezer férőhelyes váradi sportcsarnok megépíttetésében.
2015. július 14., 19:372015. július 14., 19:37
A helyi tanács keddi ülésén jóváhagyott projekt szerint az állami fejlesztési társaság (CNI) vállalja a beruházás összegének oroszlánrészét, de az önkormányzat finanszírozza majd az épület közművesítését, valamint az infrastruktúrához tartozó parkolók kialakítását.
Ilie Bolojan polgármester tájékoztatása szerint a 8600 négyzetméteres csarnok az Ogorului utca mentén, az Európa lakónegyeddel párhuzamosan kap helyet. A tervek szerint nem csupán sportcélokra, hanem egyéb rendezvényekre is alkalmas lesz. A legkevesebb 15–18 millió eurós befektetést igénylő új sportcsarnokot a tervek szerint már 2017-ben felavatnák.
A kormány, mint ismert, idén 103 millió eurót különített el arra, hogy az ország sportinfrastruktúráját fejlesszék. Az év elején közzétett lista alapján a versenysport számára öt komplexumot modernizálnak vagy építenek. Akkor Várad nem szerepelt a listán. A helyi Antonio Alexe Sportcsarnokot felújították, ám ez csupán kétezer férőhelyes, és a tapasztalatok alapján több mérkőzés alkalmával kicsinek bizonyult.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!