2010. január 20., 10:062010. január 20., 10:06
Vasárnap este még a Győri ETO KC női kézilabdacsapata bánkódott amiatt, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában csupán négy góllal, és nem legalább hattal verte a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim együttesét, amely így csoportelsőként, a magyarok pedig másodikként jutottak tovább, ám a tegnapi sorsolás után szerepet cserélt a két rivális.
A győriek annak ellenére, hogy két csoportelsővel és egy másik csoportmásodikkal kerültek egy kvartettbe a középdöntőben, a könnyebbnek vélt négyesbe kerültek, mint a sorsolást jobb helyzetből váró Oltchim. A magyar bajnok a norvég Larvik, a szlovén Krim Ljubljana és a német HC Leipzig csapatával találkozik, míg a román együttes a dán Viborggal, az osztrák Hypo Niederösterreichhal és az orosz Dinamo Volgográddal küzd meg az elődöntőbe jutásért.
A játéknapok: február 6. vagy 7., február 13/14., február 20/21., március 6/7., március 13/14. és március 20/21. A győriek sorrendben a Ljubljanával (otthon), a Larvikkal (idegenben), a Lipcsével (i), a Larvikkal (o), a Ljubljanával (i) és a Lipcsével (o) játszanak. Az Oltchim a Hypóval (i), a Volgográddal (o), a Viborggal (o), a Volgográddal (i), a Hypóval (o), majd a Larvikkal (i) mérkőzik meg. A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe – az egyik négyes csoportelsője a másik kvartett második helyezettjével küzd meg oda-visszavágós rendszerben a BL-fináléba jutásért.
Az Oltchim és a Győr 8-8 ponttal végzett a C csoportban, előbbi jobb gólkülönbségének köszönhetően lett csoportelső. A csapatok egyaránt megnyerték az egymás elleni hazai rangadókat, és mindkét csapat legyőzöttként távozott az 5 ponttal záró orosz Zvenyigorod otthonából. A spanyol Itxako 3 ponttal zárt.
A Győr középdöntős csoportjában a Larvik és a Ljubljana a két csoportelső. A norvégok 8 ponttal, azaz szintén két vereséggel zárták az első csoportkört, amelyet mindjárt a végül 4 ponttal utolsóként záró Handbold elleni kudarccal kezdtek meg, majd az 5. fordulóban a Dinamo Volgográd otthonában is kikaptak. Otthon mindkét ellenfelet legyőzték, és oda-vissza verték a Buducnost Podgoricát, így 8 ponttal elsők lettek, a Dinamo 7-tel jutott tovább a BL középdöntőjébe. A Krim Ljubljana csupán az utolsó körben – már biztos továbbjutóként – A Hypo otthonában kapott ki, 10 ponttal lett csoportelső az osztrákok előtt, akik 7 pontot gyűjtöttek, de csak 6-tal zártak, hiszen az európai szakszövetség (EHF) egy pontot levont tőlük az októberi botrány miatt, amikor is az osztrákok edzője, Gunnar Prokop a Metz elleni idegenbeli összecsapáson 10 másodperccel a vége előtt, 27-27-es állásnál, amikor a franciák támadtak, szándékosan belépett a pályára, és ütközött az ellenfél egyik játékosával.
A bíró ugyan kiállította őt, de mivel közben letelt a játékidő, a vendégek nem tudtak komoly helyzetet kialakítani, így az eredmény már nem változott. Tegnap közölték, hogy az EHF másodfokon a korábban kihirdetett 45 ezer helyett 10 ezer euró megfizetésére kötelezte Prokopot, egy évre zárta ki őt a nemzetközi viadalokon és bármilyen EHF-rendezvényen való részvételből, ugyanakkor visszavonta azt a határozatát, hogy Prokop soha többé nem tölthet be semmilyen EHF-funkciót. A Hypo NÖ együttesét nem kötelezte bírság megfizetésére – eltörölte a 30 ezer eurós büntetést –, a Metz ellen megszerzett Hypo-pont elvételét viszont megerősítette.
A Hypo így is továbbjutott a még az Aalborgot felvonultató csoportból, és középdöntős, akárcsak a Lipcse, amely 7 ponttal a Viborg mögött végzett a második helyen az A csoportban. A németek otthon döntetlent játszottak a kvartettet 9 ponttal megnyerő dánokkal, oda-vissza verték a Kaproncai Podravkát, és otthon legyőzték a Byasent, a másik két mecscsen alulmaradtak. A középdöntőben az Oltchim csoportjában helyet kapó Viborg a lipcsei botlás mellett kikapott Kaproncán.
A középdöntős csoportok láttán a győriek elégedetten könyvelték el, hogy a könnyebb négyesbe kerültek. „Előre aláírtam volna ezt a beosztást – jelentette ki az MTI érdeklődésére Vanyus Attila, a tavaly döntőt játszó Győri Audi ETO KC elnöke. – A közönségünk számára jó, hogy két olyan csapattal is találkozunk, amelyekhez könnyedén ki lehet utazni. A lehetséges ellenfelek közül ezeket tartjuk számunkra ideálisnak, bízunk benne, hogy sikerül továbbjutni.” Az elmúlt szezonban az elődöntőben búcsúzó Oltchim háza táján ezzel szemben nem volt ok az örömre. „Rosszabb nem is lehetett volna, nagy balszerencsénk volt. Csak a Viborgot és a Dinamót szerettük volna elkerülni, de mindkettővel összekerültünk – nyilatkozta Ioan Gavrilescu klubelnök. – Nagyon, nagyon nehéz lesz, a második helyhez legalább 7 pont kellene. A Hypo otthonában kezdünk, és ha ott kikapunk, már le is mondhatunk a továbbjutásról.”
A KEK nyolcaddöntőjében a Debrecen a BL-ben csoportharmadik Buducnost Podgoricával találkozik. A montenegrói csapat éléről közös megegyezéssel hétfőn távozott Zsiga Gyula vezetőedző, mert nem sikerült továbbjutnia a BL középdöntőjébe. A montenegrói szövetség ugyanakkor továbbra is igényt tart Zsiga Gyula szolgálataira a válogatott élén. A debreceniek az első találkozót idegenben vívják február 6-án vagy 7-én a Szamoránsky Piroskát és Kindl Gabriellát is soraiban tudó Podgorica ellen, a visszavágót február 13-án vagy 14-én rendezik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.