
Fotó: Agerpres
„Minden tiszteletem a Bukaresti Inter Gaznak és a Focşani-nak, de egészen más izgalmakat él át az ember az élvonalban, mint a másodosztályban” – érzékeltette az osztályok közötti különbséget Răzvan Lucescu, a brassóiak trénere, aki három év szünet után vezette vissza a Liga 1-be a Cenk alatti csapatot. A tanítványain azonban nem érződött a szintkülönbség: bár az eseménytelen első félidőben nem alakítottak ki veszélyes helyzetet a Liga 1 elmúlt idényének meglepetéscsapata ellen, a második játékrészben már sokkal veszélyesebbek voltak az Urziceni-be szerződött Daniel Tudor kapujára. A hosszabbítás 4. percében pedig, egy szögletet követően Oros kirobbantotta a mintegy 7 ezer néző örömünnepét. „Győzelmünk megérdemelt. Az első félidőben még a lámpaláz uralkodott játékosaimon, de a végére belejöttek. A siker annál szebb, hogy az utolsó pillanatokban jött össze” – értékelt Răzvan Lucescu, akinek kezdőcsapatában helyet kapott az újonnan érkezett Cătălin Munteanu és Dorel Zaharia is.
A Besztercei Gloria öltözőjében ezzel ellentétes hangulat uralkodott a 2008/2009-es debüt után: Ioan Ovidiu Sabău együttese 3-0-ra kikapott a Rapid otthonában. Az új edző, José Peseiro által felkészített bukarestiek – akik csupán 4 román játékossal kezdtek – már az első félidőben elintézték tehetetlen vendégeiket. „Rosszul játszottunk, de nem történt tragédia. Még nem vettük fel a ritmust, ezzel együtt erősebbek vagyunk, mint tavaly” – nyilatkozta Sabău.
A brassói Oroshoz hasonlóan a rapidos Julio Cesar és Spadacio is gólt szerzett élete első Liga 1-es mérkőzésén, akárcsak Lukas Magera, az FC Temesvár futballistája. Utóbbi gólja azonban csak egy pontot ért a bánságiaknak, akik nem csillogtak az újonc FC Argeş otthonában. „Érdekes és nehéz összecsapás volt. Sajnos játékosaim az elejétől fogva passzívan játszottak, ami esélyt adott az ellenfélnek jó helyzetek kialakítására. Mindent összevetve elégedett vagyok az egy ponttal” – fogalmazott Dusan Uhrin, a temesváriak trénere.
Liga 1, 1. forduló: Brassói FC–Urziceni-i Unirea 1-0 (Oros, 90+4.), Craiovai U–Iaşi-i Poli 2-0 (Prepeliţă 62., Bărboianu 89.), Rapid–Besztercei Gloria 3-0 (Julio Cesar 21., Boya 37., Spadacio 43.), FC Argeş–FC Temesvár 1-1 (Dulcea 44., ill. Magera 45.), Buzăui Gloria–Konstancai Farul 0-1 (Maxim 78.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Galaci Oţelul 2-2 (Boaru 6., Zselev 29. – öngól, ill. Paraschiv 17., 80.). A CS Otopeni–Kolozsvári CFR és a Tîrgu Jiu-i Pandurii–Dinamo találkozó lapzárta után ért véget. Az FC Vaslui–Steaua mérkőzést szerdán játsszák (Antena 1, 20.30).
AS Roma-verő Steaua
Hangzatos győzelemmel készült a Steaua labdarúgócsapata a 2008/2009-es futballidényre: játékoskeretét bemutató mérkőzésén 3-1-re verte a vendég AS Roma együttesét. A katonacsapatnál Dayro Moreno, Bogdan Stancu és Adrian Neaga talált be, míg az olasz bajnoki ezüstérmes részéről Vucsinics szépített. „Jól sikerült teszt volt. A játékosoknak tudniuk kell, hogy a közvélemény ilyen teljesítményt vár tőlük minden meccsen” – nyilatkozta Marius Lăcătuş vezetőedző. A Steaua szerdán Vasluiban mutatkozik be a Liga 1-ben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.