
Vissza fogunk kapaszkodni a nemzetközi futballban, nemcsak a válogatott, hanem a klubok is sikeresek lesznek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Felcsúton, a Puskás Suzuki Kupa döntője után.
2016. május 17., 13:372016. május 17., 13:37
Az U17-es csapatok számára kilencedik alkalommal kiírt tornát 1-1 után, tizenegyesekkel a címvédő Budapest Honvéd nyerte a Puskás Akadémia ellen. A díjakat Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítója adta át.
A döntő után a miniszterelnök az M1 aktuális csatornának elmondta: természetesen örült volna a hazai győzelemnek, de számukra a gyerekek a legfontosabbak, akik semmivel sem maradtak el a Honvédtól, amely egyébként a csoportkörben 2-0-ra verte a Real Madrid U17-es csapatát. Orbán Viktor hozzátette: az, hogy két magyar csapat játszotta a döntőt, jelzi, hogy a magyar utánpótlás lassan, de biztosan felzárkózik a nemzetközi szintre. Megjegyezte, Magyarországnak évente három-négy hasonló tornára szüksége lenne. Kiemelte még a Vasas és a Honvéd által szervezett rangos nemzetközi utánpótlás-viadalokat.
„Vissza fogunk kapaszkodni a nemzetközi klubfutballban, nemcsak a válogatott, hanem a klubok is sikeresek lesznek” – fogalmazott nyilatkozata végén a miniszterelnök. A Puskás Suzuki Kupán a 3. helyet a Real Madrid szerezte meg a belga KRC Genk, a román Hagi Akadémia és a görög Panathinaikosz előtt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!