Hirdetés

Olimpiai rajt derűs kilátásokkal – Magyarország érmet, Románia tisztes helytállást remél Phjongcshangban

•  Fotó: Facebook/Magyar Olimpiai Csapat

Fotó: Facebook/Magyar Olimpiai Csapat

Magyarország éremesélyekkel, Románia a tisztes helytállás reményében utazott a pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiai játékokra. A piros-fehér-zöldek a Liu fivérek révén a dobogóra is esélyesek a rövid pályás gyorskorcsolyázók mezőnyében. A gyergyótekerőpataki Antal Zsolt korábbi sífutó olimpikon beharangozónkban kifejtette, már önmagában a kvalifikáció nagy megvalósítás. Bogyó Mária csíkszeredai short-track-edző is kiélezett versenyekre számít.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2018. február 08., 19:022018. február 08., 19:02

2018. február 08., 19:132018. február 08., 19:13

Rekordnak számító 102 érmet osztanak ki a Phjongcshangban pénteken kezdődő téli olimpián. A  tizenöt sportágban versengő több ezer sportoló között Magyarország 19, Románia pedig 28 fős küldöttséggel képviselteti magát. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a hatodik téli olimpiáján résztvevő, és ezzel sporttörténelmet író Tófalvi Éva sílövő átadta a „stafétát” Mihai Petru Ungureanunak, aki – első ötkarikás játékán szerepelve – pénteken zászlóvivőként vonul majd a piros-sárga-kék csapat élén a hivatalos megnyitón.

Ő a férfi biatloncsapat tagjaként kvalifikált, de mellette bobosok, szánkósok, sífutók, alpesi sízők, síugrók, szkeletonos és gyorskorcsolyázó is érdekelt lesz a kéthetes csúcseseményen. Éremszerzés nem szerepel a feléjük támasztott elvárások között, de mint azt Mihai Covaliu, Románia Olimpiai és Sportbizottságának (COSR) elnöke a csapatbemutatáskor üzente: „menjetek önbizalommal telve, büszkén és az olimpiai részvételnek köszönhető örömmel.”

Hirdetés

Amíg a romániai sportolók a tisztes helytállás reményében szerepelnek a seregszemlén, addig Magyarország – a csíkszeredai Szőcs Emőkével a keretben – a Liu fivérek révén a dobogóra is esélyes a rövid pályás gyorskorcsolyázók mezőnyében,

és ha Miklós Edit nem sérült volna le a csúcsesemény előtt, akkor az alpesi sízés is optimistább esélyekkel kecsegetett volna.

A csíkszeredai Tófalvi Éva hatodik téli olimpiáján szerepel •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

A csíkszeredai Tófalvi Éva hatodik téli olimpiáján szerepel

Fotó: Gecse Noémi

Fantasztikus érzés

A sífutásban kvalifikáló Szőcs Emőke egyébként együtt dolgozott azzal a gyergyótekerőpataki Antal Zsolttal, aki sífutóként négy olimpián (1994, 1998, 2002 és 2006) képviselte Romániát, majd további két ötkarikás játékon a szakmai stábban segítette a versenyzőket.

Idézet
Fantasztikus érzés az olimpiai részvétel. Már a kvalifikáció önmagában rengeteg munkával jár, sífutásban és sílövésben nehéz a kvótaszerzés”

– mutatott rá a Krónikának. A szakember érdeklődésünkre elmondta, hogy tapasztalata szerint elsősorban a versenyzők mögött álló orvostudomány fejlődött jelentős mértékben, a nagy nemzetek már az ő „idejében" is kiemelt hangsúlyt fektettek az étrendkiegészítőkre. „Sok pénzt és figyelmet szánnak a szervízelésre is. A nagy nemzeteknél nem gond a pénz, gépeket is magukkal visznek” – ecsetelte.

Mint magyarázta, ezek a gépek a hó hőmérsékletének megfelelő barázdákat ütnek a lécekbe, hogy azáltal is segítsék az ideális siklást. „Úgy kell elképzelni, mint apró V betűket, amelyek, ha száraz a hó, akkor a sítalp felé vezetik a nedvességet, de ahogyan nedvesedik a hó, egyre nagyobbakra teszik a barázdákat, hogy kivezessék a vizet a talp alól" – szemléltette az amúgy vakszolásban is jártas Antal Zsolt.

Elárulta, arra ő is kíváncsi, hogy lesz-e meglepetés a versenyeken, mert bár jómaga nem számít rá, az időjárás nagyban befolyásolhatja az eredményeket. Általánosságban véve viszont

Magyarországot az első hatvan nemzet közé várja, és biztos abban, hogy pár országot maguk mögé utasítanak majd sífutásban is. A romániai küldöttségből a férfi biatloncsapattól remél jó eredményt.

„Sokat fejlődtek, két évvel ezelőtt stafétában még nem is voltak világkupára kvalifikálva" – mondta. Kérdésünkre megjegyezte, szerinte Erdélyben „edzéstípusváltásra” lenne szükség, hogy az adottságokat az eredmények is tükrözzék. „Újítani kellene. Lehet, hogy az edzőknek külföldi képzésekre kellene menniük" – vélekedett.

Izgalmakra várva

„A rövid pályás gyorskorcsolyaversenyek nagyon izgalmasak lesznek, hiszen ott tíz-tizenegy induló is esélyes a győzelemre. A lányoknál és a fiúknál is. Várom a műkorcsolyát is, ahol ugye oroszok, japánok, kínaiak, kanadaiak és franciák a favoritok. Kiélezett a harc síugrásban és biatlonban is, ahol hat-tíz versenyző harcol a dobogóért. Nagypályás gyorskorcsolyában a hollandok dominálnak" – vázolta fel a Krónikának Bogyó Mária.

A csíkszeredai short-track-edző elárulta, hogy jómaga fáklyavivőként készült Dél-Koreába, de végül nem tudott eljutni az eseményre, mint ahogyan a romániai versenyzőknek se sikerült kvalifikálniuk. Ezt ugyanakkor érthetőnek tartja, mert mint rámutatott: évekig nem volt sportszövetségük, edzőtáboruk, és pénzt sem kaptak.

Idézet
Imre Emil pár éve még verte a kínai gyermekeket (szerk. megj. a magyarországi Liu fivérek), de lemaradtunk.

Magyarország külföldi edzőt hozott és a Liu testvérek is edzettek egy évet Kínában még 14 éves korukban. Egy téli olimpiára négy évet kell készülni, és ha nem edzel valamilyen külföldi erős csapattal, esélyed sincs kijutni. A 32 kvalifikált short-trackesből mindenki kint dolgozott és rákészült" – ecsetelte a szakember. Szerinte többet kellene áldozni a téli sportokra Romániában is, hiszen – eltérően a korábbi téli olimpiáktól – most még a top 20-ba való bekerülésre sem lát esélyt a piros-sárga-kék küldöttség részéről.

•  Fotó: Facebook/PyeongChang 2018 Galéria

Fotó: Facebook/PyeongChang 2018

Fellobban a láng

A 23. téli olimpia lángja a romániai idő szerint pénteken 13 órai kezdéssel tervezett hivatalos megnyitón érkezik majd meg a phjongcshangi Olimpiai Stadionba, hogy ott több mint két héten át, a február 25-ei záróünnepségig lobogjon. A curlingezők és a férfi síugrók már csütörtökön, a nulladik napon felavatták a pályákat, hogy aztán hétvégén további fordulókat és selejtezőket rendezzenek.

Az első döntőre szombatig kell várni:

9.15-től tervezik a női sífutók 7,5+7,5 km-es próbájának fináléját, majd 12 órai kezdettel a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában osztanak érmeket. Ugyanaznap lesz a női 3000 méteres gyorskorcsolya (13 óra) fináléja és a Tófalvi Éva révén romániai érdekeltségű sífutás női 7,5 km-es sprintversenye is. A férfi síugrók normálsáncversenyének döntőjét szombaton 14.35-ös kezdéssel tervezik.

Vasárnap hódeszkában, alpesi síben, sífutásban, síakrobatikában, gyorskorcsolyában, sílövészetben és szánkóban osztanak érmeket az amúgy curling vegyespárossal, hódeszka Big Air-rel (ugrás), az alpesi sí csapatversennyel és tömegrajtos gyorskorcsolyával bővülő olimpiai programban.

Az oroszországi sportolók, mint ismeretes, csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) semleges zászlaja alatt vehetnek részt a seregszemlén, ugyanakkor a politikai feszültségek ellenére Észak-Korea képviselteti magát a téli sportágak csúcseseményén.

Minderről Romániában és Magyarországon is a közszolgálati csatornák számolnak majd be, ráadásul a mostani lesz az első világesemény, amelyre az MTVA a teljes Kárpát-medencére megvásárolta a közvetítési jogokat, ezért az M4 Sport már nem lesz kódolva az ötkarikás játékok közvetítése idején. Emellett a Marosvásárhelyi Rádió is a helyszínről tudósít majd, külön figyelmet szentelve a romániai és magyarországi sportolók szerepléseinek.  Vásárhelyi-Nyemec Réka

 Sztárkavalkád az ötkarikás játékok jegyében

Alpesi sízésben Lindsey Vonn visszatérése jelenthet izgalmakat, hiszen az amerikai klasszis négy évvel ezelőtt térsérülése miatt kénytelen volt kihagyni a Szocsiban rendezett ötkarikás játékokat. Azóta viszont honfitársa, a szlalomspecialista Mikaela Shiffrin is „kinőtte magát”, 22 éves kora ellenére már olimpiai aranyérmet és számtalan világkupa- és világbajnoki győzelmet tudhat maga mögött.

Éppolyan főesélyesnek számít majd, mint ahogyan például az ugyancsak amerikai snowboardos, Lindsey Jacobellis, de a német szánkós, Felix Loch, az osztrák alpesi síző, Marcel Hirscher, a norvég sífutó, Petter Northung, a lengyel síugró, Kamil Storch és a francia biatlonos, Martin Fourcade sem fog hiányozni a phjongcshangi téli olimpia sztárjai közül.

A kuriózumok között azt a 34 éves tongai Pita Tauatofuát említhetjük, aki két évvel ezelőtt a riói nyári játékokon taekwondóban indulva, félmeztelenül, szoknyában bevonulva tette emlékezetessé a megnyitót. Ezúttal sífutásban fog elrajtolni a 7500 férőhelyes Alpensia Cross-Country Centrumban, ahol még az északi sízés és az északi összetett versenyeit fogják rendezni. Az idei téli olimpia egyébként két nagy körzetben, a Phjongcshangi Mountain Clusterben és a Gangneungi Coastal Clusterben, összesen tizenkét helyszínen zajlik majd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés