Hirdetés

Olimpiai éremre pályázik a romániai futball

Elszántság. Mirel Rădoi szövetségi kapitány elégedett az olimpiai focitorna sorsolásának eredményével •  Fotó: frf.ro

Elszántság. Mirel Rădoi szövetségi kapitány elégedett az olimpiai focitorna sorsolásának eredményével

Fotó: frf.ro

Honduras ellen kezd július 22-én Románia labdarúgó-válogatottja a tokiói nyári olimpián. A kék-sárga-piros együttest a G csoportba sorsolták tegnap, ahol a második fordulóan az U23-as Ázsia-bajnok Dél-Korea lesz az ellenfele, majd július 28-án Új-Zéland együttesével találkozik.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2021. április 21., 20:512021. április 21., 20:51

A csoportokból a legjobb két helyezettek kvalifikálnak a július 31-i negyeddöntőkbe. Az elődöntők augusztus harmadikán, a finálé pedig augusztus 7-én lesz. Románia, mint ismeretes, 1964-ben vett részt utoljára az ötkarikás játékok labdarúgótornáján, akkor szintén Japánban volt a seregszemle, a válogatott pedig az ötödik helyen zárt. Előtte még kétszer, 1924-ben és 1952-ben futballoztak az olimpián.

Az ötkarikás tornán elviekben az U23-as korosztály vehet részt, de mivel a koronavírus-járvány miatt egy évet halasztottak, így a 24 év alattiak köréből válogathatnak a szövetségi kapitányok.

Hirdetés

Az együttesekben két játékos lehet kortól függetlenül, szabadon választhatóan akár ennél idősebb is.

Azt már korábban jelezték, hogy az olimpián az a Mirel Rădoi lesz a szövetségi kapitány, aki bár jelenleg a felnőtt válogatott szakvezetője, két évvel ezelőtt az U21-es válogatott mestereként kiharcolta az olimpiai kvalifikációt a korosztályos Európa-bajnokságon elért elődöntős szerepléssel.

A szerdai sorsolás eredményével elégedettnek mutatkozott, ugyanakkor kiszámíthatatlannak tartja, hiszen nem járatosak az ilyen eseményen, az ötkarikás játékok ázsiója pedig nyomást jelenthet.

Idézet
A 2019-es korosztályos kontinensviadal előtt azt mondtam, hogy azzal a céllal utazunk el a tornára, hogy minden ellenfelünk feladatát megnehezítsük, és kijussunk az olimpiára. Most is kijelentem, hogy olimpiai érmet szeretnék. Remélem, hogy a klubok megértik majd, és elengedik a játékosokat a válogatottba”

– mondta a kapitány. Hozzátette, bár a negyedik kalapból sorsolták ki őket, és nem számít könnyű mérkőzésekre, önbizalommal utaznak majd el.

Az olimpia labdarúgótornáján négy kvartettben rendezik a csoportkört, a Romániát soraiban tudó B előjelű négyes mellett az A-ban Japán, Dél-Afrika, Mexikó és Franciaország, a B-ben Egyiptom, Spanyolország, Argentína és Ausztrália, a D-ben Brazília, Németország, Elefántcsontpart és Szaúd-Arábia mérkőzik meg a továbbjutásért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés