Hirdetés

Olimpiai aranyat céloz meg Miklós Edit

Miklós Edit alpesi síző számára november utolsó hétvégéjén kezdődik a világkupaidény, amelyben szeretne ugyanolyan kiegyensúlyozottan teljesíteni, mint az elmúlt szezonban – erre szerinte minden esélye megvan, mert még soha nem dolgozott ilyen profi csapattal.

Hírösszefoglaló

2016. november 09., 14:372016. november 09., 14:37

„Júniustól új csapattal dolgozok a svájci Stefan Abplanalp irányításával, akinek munkáját egy osztrák segédedző segíti, de a stábhoz tartozik egy masszőr és egy vaxmester is” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón az olimpiai hetedik lesikló, aki hozzátette: most már nem neki kell másokkal összedolgoznia, hanem időnként hozzájuk csatlakoznak. A csíkszeredai születésű, magyar színekben versenyző sportoló példaként említette Vancouver óriás-műlesikló bajnokát, a német Viktoria Rebensburgot.

Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke az edzőváltással kapcsolatban az MTI-nek elmondta, őt azzal győzte meg a világhírű, korábban az olimpiai és világbajnok amerikai Lindsey Vonn-nal is foglalkozó tréner, hogy azt mondta neki, megtanítja nyerni Miklós Editet. A csíki síző azt várja, hogy a profi körülményeket biztosító csapata által – amely valamennyi versenyére elkíséri – még jobb eredményeket ér el, s ennek megfelelő célokat tűzött ki, azaz a kedvenc pályájának számító St. Moritzban sorra kerülő februári világbajnokságon dobogóra szeretne állni lesiklásban, míg szuperóriás-műlesiklásban a legjobb tízben végezne.

„Ebben a sportágban nagy a sérülésveszély, így csak erre a szezonra koncentrálok, de a 2018-as pjongcsangi olimpián az éremszerzés, az arany a célom. Azért akarok kijutni, hogy nyerjek. Ezért kelek fel minden reggel”– mondta a 28 éves sportoló. Ebben az idényben ugyanolyan konstans akarok lenni, mint az ezt megelőzőben, de három-négy hellyel előrébb, azaz több dobogós helyet akarok elérni”.

A másik vk-versenyeken szereplő magyar síző, a műlesikló Samsal Dalibor térdsérüléséből lábadozik, elmondása szerint még vannak fájdalmai, így nem állt össze pontosan a programja. Azt tartja a legfontosabbnak, hogy minél hamarabb visszatérjen a pályára és a vk-ban a legjobb harminc közé kerüljön, a vb-n pedig a legjobb 15 a cél.

Kaszó elmondta, a mostani szezonnal megkezdődött az olimpiai kvalifikációs időszak, amely 2018 január közepéig tart valamennyi sísportban. Kifejtette, amennyiben Miklós Edit a legjobb harmincban lenne mindkét gyors szakágban, az két plusz kvótát jelentene Magyarországnak, de szerinte Samsalnak is van esélye a legjobb harminc közé kerülni szlalomban, ami ugyancsak egy „többletkvótát” jelentene.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés