A nyolc jelentkezőből a fallabdát, a közösen pályázó baseballt és softballt, valamint a birkózást tartja alkalmasnak a 2020-as olimpiai részvételre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága.
2013. május 30., 15:262013. május 30., 15:26
A testület szerdán Szentpéterváron zárt ajtók mögött hallgatta meg az olimpia programjából februárban elhagyni javasolt birkózás, valamint a hét új jelentkező – a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, továbbá a baseball/softball – 20-20 perces prezentációját, és ezután foglalt állást. A birkózás már a voksolás első körét követően biztosította helyét a szűkített listán, ugyanis a lehetséges 14 szavazatból nyolcat begyűjtött. A baseball és a softball, valamint a fallabda a szavazás második fordulója után került a továbbjutók közé.
Szeptemberben választ a NOB
A döntés azt jelenti, hogy a megnevezett három sportág maradt versenyben a NOB szeptemberi Buenos Aires-i közgyűléséig, amelyen a tagok kiválasztják majd azt az egyet, amely bekerül a 2020-as olimpia műsorába. Korábban arról volt szó, hogy a végrehajtó bizottság kettő, esetleg csupán egy sportágat terjeszt majd a NOB-közgyűlése elé, ám végül hármat nevezett meg.
A továbbjutottak közül a birkózás már az ókori játékokon, majd - az 1900-asat leszámítva - valamennyi újkori olimpián jelen volt, ám februárban a NOB vb úgy döntött, hogy a hét év múlva megrendezendő eseményre – a londoni játékokon szerepeltek közül egyedüliként – nem garantálja a helyét. A határozat sokként érte a sportág képviselőit, és szinte lavinaszerű változásokat indított el a nemzetközi szövetségben (FILA).
Néhány nappal később megvonták a bizalmat az addigi elnök Raphakl Martinettitől, és ideiglenesen, majd másfél hete Moszkvában véglegesen is a szerb Nenad Lalovicsot bízták meg az elnöki teendőkkel. A közvélemény elsősorban a kívülállóknak kissé átláthatatlan szabályok megváltoztatását várta, míg a NOB olyan hiányosságokra hívta fel a FILA figyelmét, mint a női és a sportolói képviselet szinte teljes hiánya a szövetségben.
A FILA ezért az elmúlt időszakban nem csupán világméretű kampányt indított a birkózásért – az amerikaiak és az irániak is látványos gesztusokkal fogtak össze –, hanem az elvárt változtatásokat is végrehajtotta, mind szervezetileg, mind a szabályokat tekintve.
Gáspár Tamás: az összefogás ereje döntött
Gáspár Tamás, a Magyar Birkózószövetség főtitkára a hatalmas nemzetközi összefogással és nyomásgyakorlással magyarázta, hogy a birkózás mégis esélyt kapott. A korábbi világbajnok szerint a sportágnak olyan „lefedettsége\" van a világban, hogy „ez a döntés elkerülhetetlen volt\". A főtitkár hozzátette, hogy a NOB végrehajtó bizottságának döntése megerősítette a sportágba vetett hitüket, és továbbra is hisz abban, hogy a birkózás elterjedtsége elég lesz arra, hogy a közgyűlés a birkózást választja be a három sportág közül a 2020-as olimpiai műsorba.
A másik szerdán továbbjuttatott sportág, a fallabda 2005-ben és 2009-ben sikertelenül próbálkozott a műsorba kerüléssel, most azonban egyelőre megmaradt az esélye erre. A sportág nemzetközi szövetsége 1967-ben alakult meg, ma öt kontinens 185 országa a tagja, és mind az öt földrész adott már világbajnokot. A fallabdázók férfi és női tornát szeretnének az olimpián, mindkettőben 32 versenyzővel, és a küzdelem pedig öt napig tartana. A mérkőzések lebonyolításához két, üveggel körülhatárolt pályára lenne szükség, a helyes bírói döntések meghozatalához videós visszajátszást, a nézőknek pedig óriáskivetítős közvetítést ajánl.
A férfiak által játszott baseball 1992-ben, a nők által űzött softball pedig 1996-ban szerepelt először az olimpiai programban. A NOB 2005-ös döntése nyomán aztán mindkét sportág lekerült a 2012-es műsorról, majd 2009-ben külön-külön ismét pályáztak, de veszítettek a golffal és a rögbivel szemben. A programban legutóbb a 2008-as pekingi játékokon szereplő, azóta már nemzetközi szövetségi szinten is egyesült sportágak ezúttal közösen próbálkoznak a visszakerüléssel. A mostani pályázat két nyolccsapatos, hatnapos tornát tartalmaz. A többi jelentkezőhöz képest a baseball és a softball jelentősen növelné az olimpián résztvevők létszámát, mivel összesen 296 sportoló utazna el a játékokra.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!