
Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy kié lesz a három pont az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság vasárnap esti mérkőzésén, a Székelyudvarhelyi KC ugyanis rendkívül simán nyert 32-20-ra a felbomlott Bákói Știința helyébe utolsó pillanatban „beugrott” Focșani vendégeként.
2015. augusztus 31., 17:282015. augusztus 31., 17:28
A találkozóra továbbra sem volt nevezve Milan Szajin és Lazo Majnov, a mérkőzést így a Jokanovics – Ojleszki, Onyejekwe, Kuzmanoszki, Tálas, Markez, Mihalcea (játszott még: Orbán – Sipos, Szász, Csog, Rusia, Kónya) felállásban kezdte a hargitai alakulat.
Az SZKC tudásbeli fölénye rögtön az első percekben megmutatkozott: a 13. percben már öt góllal vezetett (3-8), a különbség pedig azután is folyamatosan nőt. Így szerepet kapott a Nagybányai Minaur ellen egy gólt szerző Csog Vencel is, az ifiktől érkezett szélső pedig újabb két találatot szerzett az első játékrészben. A hajrára beállt az apróbb sérüléssel bajlódó Rusia is. A 29. percben alakult ki a két csapat közt a félidő legnagyobb különbsége (9-17), ebből kettőt a szünetre ledolgozott a házigazda.
A játék képe a térfélcsere után sem változott, az SZKC félgőzzel is növelni tudta előnyét, a 46. percben már tizenkettővel vezetett (15-27). Az utolsó húsz percre a kapuba Orbán Szilárd állt be és nagyon elkapta a fonalat. A hálóőr folyamatosan hárította a labdákat, így a Focșani-nak esélye sem volt felzárkózni. Az SZKC így továbbra is tartja tökéletes mérlegét (három mérkőzésből három győzelem), és csak rosszabb gólkülönbsége miatt nem vezeti a bajnokságot a szintén kilencpontos Steaua előtt.
A női élvonalbeli bajnokság szezonnyitó első fordulójának zárómeccse a Nagybányai HCM Kolozsvár ellen aratott hazai, 36-26 arányú győzelmét hozta. A légkondicionálatlan, fülledt sportcsarnokban rendezett találkozón a vendégek egyáltalán nem tudták megszorongatni a Szuperkupa-győztes, bajnoki ezüstérmes alakulatot, amely a szerdai hétközi fordulóban az újonc Disznód gárdáját látja vendégül. A második etapból a DigiSport a Craiova–Zilah (18 óra) és a Bukaresti CSM–Sebes (19.45) összecsapásokat közvetíti. A kolozsváriak a Brassói Coronát fogadják.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!