Hirdetés

Nyerni is tud a Kolozsvári CFR

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Megszerezte tegnap első idei győzelmét a címvédő Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, ehhez azonban az is kellett, hogy a bajnoki sereghajtó – de pontjai javát éppen a kolozsvári csapatok őszi legyőzésével megszerző – Sportul Studenţesc látogasson a Gépész utcai stadionba.

Páva Adorján

Boros Miklós

2011. március 21., 08:442011. március 21., 08:44

Az alacsony színvonalú mérkőzésen a vasutascsapat rutinja kizárólag a helyzetek kihasználásában mutatkozott meg, azonban ez is elég volt a három pont begyűjtéséhez. A mérkőzés kulcsfigurája Gabriel Mureşan volt, a CFR középpályásának kapusról kipattanó szabadrúgása után szerezte meg a vezetést Rafael Bastos, a másodikat pedig maga gyötörte a bukarestiek hálójába egy szöglet utáni kavarodásból. A hajrában a vendégcsapatnak is megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre, ám lövései rendre elkerülték a hazai kaput.

Az élbolyban érdekelt csapatok külön versenyében ezúttal nem hibázott a listavezető Galaci Oţelul: magabiztosan, 3-0 arányban verte a vendég Kolozsvári U-t. Nem botlott legfőbb üldözője, az FC Temesvár sem, amely a Victoria Brăneşti otthonában folytatta menetelését 2-0-s sikerével. A harmadik FC Vaslui viszont ismét pontokat vesztett, jobban mondva pontot mentett a Steaua otthonában: Adailton szabadrúgásgóljával a 80. percben egyenlített ki Bukarestben Viorel Hizo együttese.

A forduló meglepetését a Besztercei Gloria szállította, amely 3-2-re legyőzte a vendég Rapidot. A meccs hőse Cavalli volt, aki két gólja után egy 11-est is kiharcolt, amelynek következtében Dănuţ Comant, a vendégek kapusát kiállították. Mivel a Rapid már felhasználta összeg cserelehetőségét, Mihai Roman állt a kapuba, de nem tudta hárítani Băjenaru lövését, amely végül a győztes gólt eredményezte. „Cavalli jobb, mint Junior Moraes” – jelentette ki Jean Pădureanu, a Goria tulajdonosa a télen eladott brazil csatár helyére igazolt 31 éves olasz támadó játéka láttán. Nicolae Manea, a beszterceiek trénere nagyon fontosnak tartotta a 3 pont megszerzését. „A Rapid az európai kupaszereplésért harcol, és nagy favoritként érkezett hozzánk, ám mi most jobbak voltunk, és ha így játszunk, bárkit le tudunk győzni” – vélte a szakember.

Liga 1, 22. forduló: Kolozsvári CFR–
Sportul Studenţesc 2-0 (Bastos 20., Mureşan 56.), Craiovai U–Astra Ploieşti 1-1 (Szubotics 6., ill. Măţel 70.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Tîrgu Jiu-i Pandurii 2-0 (Eric 55., Zaharia 63.), Victoria Brăneşti–FC Temesvár 0-2 (Zicu 45+2. – 11-esből, Goga 84.), Besztercei Gloria–Rapid 3-2 (Cavalli 31., 66., Băjenaru 78. – 11-esből, ill. Roman 25., Herea 71.), Galaci Oţelul–Kolozsvári U 3-0 (Paraschiv 23., Giurgiu 51., Râpă 70.), Steaua–FC Vaslui 1-1 (Nicoliţă 51., ill. Adailton 80.). A Dinamo–Marosvásárhelyi FCM meccs lapzárta után ért véget, az Urziceni-i Unirea–Brassói FC találkozót ma rendezik (GSP TV, 20.30).

A liga 1 állása:
1. Galac    22    15    3    4    30-15    48
2. Temesvár    22    12    10    0    41-23    46
3. Vaslui    22    11    7    4    31-20    40
4. Gaz Metan    22    10    7    5    27-19    37
5. Steaua    22    10    6    6    28-20    36
6. Rapid    22    9    7    6    31-16    34
7. Dinamo    21    9    7    5    43-33    34
8. CFR    22    8    8    6    35-28    32
9. Astra    22    5    12    5    22-22    27
10. Gloria    22    7    6    9    25-29    27
11. Marosvásárhely    21    7    5    9    21-30    26
12. Brassó    21    5    10    6    21-24    25
13. Kolozsvári U    22    6    6    10    26-41    24
14. Craiova    22    5    7    10    25-28    22
15. Brăneşti    22    4    8    10    26-37    20
16. Pandurii    22    4    8    10    19-32    20
17. Urziceni    21    4    6    11    14-28    18
18. Sportul    22    3    1    18    19-39    10
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés