2010. február 22., 11:032010. február 22., 11:03
A Bajnokok Ligája szereplést jelentő negyedik helyért vívott rangadón döntetlen született a Manchester City és a Liverpool között.
A Bundesligában a forduló meglepetése Nürnbergben született, ahol a kieső helyen álló hazaiak döntetlent játszottak a Bayern Münchennel. Dárdai Pál együttese, a kieső helyen álló Hertha BSC magabiztosan, 3-0-ra nyert a Freiburg otthonában. A magyar válogatott közép pályás, akinek tavaly november elején műtötték jobb bokáját, a 84. percben négy hónapos kihagyás után lépett pályára. Újabb sikerével a sereghajtó fővárosi csapat megkezdte a felzárkózást, már csak két pont a hátránya a Nürnberggel és a Hannoverrel szemben.
Olaszországban értékes pontokat veszített a bajnoki címvédő Inter, amelyik hazai pályán csak gól nélküli döntetlent ért el a Sampdoria ellen. A találkozón három kiállítás is volt, két játékos a milánói csapatból fejezte be hamarabb a találkozót. Jose Mourinho együttese így már csak 5 ponttal vezet a szenzációs teljesítményt nyújtó AS Romától.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.