Hirdetés

Női vízilabda: Merész András bedobta a törölközőt

A magyar női vízilabda-válogatott a kilencedik helyen végzett a kazanyi vizes világbajnokságon, a brazilok fölött aratott szerdai győzelem után pedig Merész András szövetségi kapitány felajánlotta lemondását.

Krónika

2015. augusztus 05., 14:572015. augusztus 05., 14:57


Keszthelyi Ritáék nem jutottak be a legjobb nyolc közé a tornán, miután a szombati összecsapáson 12-7-re kikaptak az Egyesült Államok olimpiai bajnoki címvédő csapatától. Merész András együttese aztán hétfőn három góllal nyert a kanadai csapat ellen, utolsó, szerdai mérkőzésén pedig a brazil-kazah találkozó győztesével csapott össze, amelyet rendkívül könnyedén, 22-7-re győzött le.

Egy sportembertől, márpedig ezeknek a lányoknak mindegyike az, minimális elvárás, hogy mindig győzelemre játsszon bármilyen ellenféllel kerüljön szembe, akármelyik helyezésért. Ha pedig a győzelem már úgy néz ki, megvan, igyekezzen a lehető legtetszetősebben játszani – mondta Merész András szövetségi kapitány a találkozó után. – Ennek ma megfelelt a csapat, persze sokkal jobban örültem volna, ha szétizgulom magam valami normálisabb helyezés esetén.” A kapitány véleménye szerint a válogatott erejét a kilencedik hely egyáltalán nem tükrözi. A mérkőzést követően személyes szakmai jövőjével kapcsolatban még annyit mondott: Órák, napok kérdése és kiderül...”

A Waterpolo.hu helyszíni tudósítása szerint Merész András a Brazília elleni helyosztót követően felhívta telefon dr. Kemény Dénest, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét, és felajánlotta neki a lemondását. Ennek megfelelően személyes egyeztetés, és az MVLSZ elnökségi ülése után várhatóak majd további információk a női válogatott szövetségi kapitányi posztját illetően.

A 9. helyért:
Magyarország-Brazília 22-7 (5-2, 6-2, 6-0, 5-3)

Gólszerzők: Keszthelyi 5, Bujka, Kisteleki D., Czigány 4-4, Antal D. 2, Szűcs G., Garda, Takács 1-1, illetve Zablith 3, Chiappini 2, Dias, Mantellatto 1-1

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés