
Fotó: Gecse Noémi
A Ferencváros 30-25-re kikapott a címvédő bukaresti CSM otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének pénteki, első mérkőzésén.
2017. április 07., 22:462017. április 07., 22:46
2017. április 08., 10:302017. április 08., 10:30
Támadásban nagy lendülettel kezdett mindkét csapat, védekezésben viszont egyik sem játszott hatékonyan. Paula Ungureanu becserélése jó döntésnek bizonyult hazai részről, először a 16. percben alakult ki egygólosnál nagyobb előny valamelyik fél javára (10-8). A bukarestiek egyre jobban semlegesítették az FTC akcióit, és mivel a másik kapu előtt pontosan játszottak, kisvártatva már öt góllal vezettek (16-11). A vendégek ebben az időszakban hat perc alatt csak egyszer voltak eredményesek.
A Ferencváros csapatkapitánya, Szucsánszki Zita vállfájdalmai miatt nem léphetett pályára, de a posztján játszó Kovacsics Anikó remekül teljesített – mind a nyolc lövése gól lett –, vezérletével együttesének a szünetig sikerült némileg felzárkóznia (17-15). A második felvonás elején tartotta a lépést a címvédő románokkal a magyar csapat, de később hat percig nem talált be. Az első félidőhöz képest mindkét oldalon hatékonyabbá vált a védekezés, ezért kevesebb gól született, de a nagy iram megmaradt.
Szikora Melinda védéseinek, valamint a spanyol Nerea Pena góljainak köszönhette az FTC, hogy ellenfele egy ideig nem tudott meglépni, a rendkívül magas hőfokú hajrát azonban sokkal jobban bírták a bukarestiek, így ötgólos előnyt alakítottak ki a jövő szombati visszavágó előtt, amit a budapesti BOK (volt Syma) Csarnokban rendeznek. A Ferencváros végül csupán 51 százalékos támadási hatékonysággal zárta a találkozót. A bukaresti CSM legeredményesebb játékosa a svéd Isabelle Gulldén volt tíz találattal.
Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Bukaresti CSM (román) - FTC-Rail Cargo Hungaria 30-25 (17-15)
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.